Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. július 31., szombat

Nem böjtölhetnek a muszlim focisták a Ramadan alatt

A SamsungSport híre

A német futballhatóságok meg tudtak állapodni az ország muzulmán csoportjaival arról, hogy a Ramadan havi böjt a futballisták esetében ne legyen kötelező.

Ramadan szent hónapjában a muszlimok pirkadattól napnyugtáig böjtölnek, ami azonban egy profi futballista erőállapotának nem tesz jót. Az FSV Frankfurt ebből az indíttatásból három játékosát hivatalos figyelmeztetésben részesítette tavaly, ugyanis kiderült, hogy betartották a böjti előírást, noha a szerződésükben benne foglaltatott, hogy ezt csak a klub kifejezett engedélyével tehetik meg.

A németországi Muzulmánok Központi Tanácsa az egyiptomi Al-Azhartól, a legismertebb és legtekintélyesebb muszlim teológiai intézettől kért segítséget az ügyben. A hittudósok némi disputa után kijelentették, hogy amennyiben a játékos teljesítményére befolyással bír a böjt, és amennyiben egyetlen jövedelemforrása a profi futball, úgy nem köteles betartani a Ramadan havi böjtöt, ha az adott időszakban klubja mérkőzéseket játszik.

- A muszlim profi labdarúgók böjtölhetnek olyan időszakokban, amikor nem kell mérkőzéseket játszaniuk, így továbbra is tisztelhetik hitüket, Istent, és a Ramadan szent havát - jelentette ki a Muzulmánok Központi Tanácsának főtitkára, Aiman Mazyek. - A test egészsége egyébként is fontos szerepet játszik az iszlám tantételekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése