Részlet a Népszabadság cikkéből
Az 58 éves Gabriele Vonnekold sok mindent megélt már Neuköllnben. Emlékszik még az első török vendégmunkásokra, majd azok gyerekeire is, akik közül sokakkal együtt járt egyetemre (!). Az érvényesülés útja a tanulás és a munka volt – akár török, akár német családból származott valaki – idézi fel. Aztán a világpolitika alapjaiban rengette meg a világukat. 1989-ben leomlott a berlini fal, a korábban nyugatnémet szubvenciókból működő neuköllni gyárak egycsapásra bezártak. A bevándorlók munka nélkül maradtak. Hazatérni nem akartak, ám a korábbi felemelkedési lehetőségek helyett kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy az újraegyesítés eufóriájában élő német társadalomnak nem kellenek. – Úgy érezték, már nem tartoznak ide, így megteremtették saját párhuzamos világukat. Keresni kezdték a gyökereiket és újra felfedezték a vallást. Még emlékszem, hogy a 80-as években a török nők lenge nyári ruhában és szandálban jártak bevásárolni. Ma majd mindegyik fejkendőt hord, sőt, Neuköllnben már megjelent a német utcákon szokatlan burka (csak a szemnél kivágott, egész testet fedő lepel) is – mondja a zöldszínekben politizáló asszony.
Vonnekold most úgy érzi, Neukölln fordulóponthoz érkezett. – Öt évünk van rá, hogy megfelelő irányba fordítsuk a folyamatokat. Ha a bevándorlók gyerekeinek normális képzést tudunk nyújtani, amivel lehetőségük lesz munkát találni, akkor 15 év múlva Neukölln színes, multinacionális, élhető kerület lesz. Ám ha kudarcot vallunk, akkor komoly gondok lehetnek: húsz-huszonöt év múlva németként itt már kisebbségben leszünk – mondja.
(Archív képünk a Neuköllnben található Sehitlik mecsetet ábrázolja. - szerk.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése