Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 16., vasárnap

A dél-szudáni népszavazás hőse egy nyolcvanas éveiben járó északi muszlim jogász

A Kitekintő cikkének keretes anyaga

Mohamed Ibrahim Khalil
Mohamed Ibrahim Khalil a Szudáni Népszavazás Bizottság vezetőjeként július óta azon munkálkodott, hogy sikerüljön időben levezényelni a referendumot. Öntörvényű és nyers magatartása sok ellenséget szerzett neki, de ő a kritikákra egyáltalán nem adott. Például egy északi muszlimot választott helyettesének is, ami ellen hiába tiltakozott Dél-Szudán: Khalil döntésének hátterében nem az etnikum állt, hanem az a tény, hogy a jelölt évekig dolgozott az ENSZ-nél a nyugat-szaharai függetlenséggel kapcsolatban, szakmai tapasztalata tehát aranyat ért a bizottságnak.
Mohamed Ibrahim Khalil (jogi irodájának honlapja ITT érhető el), még Szudán függetlenségét megelőzően, 1954-ben kezdett praktizálni. Eredetileg polgári és kereskedelmi joggal foglalkozott. 1958-ban minisztériumi tanácsadó lett, szudáni és külföldi cégek jogvitáit rendezte. 1976 és 1985 között Kuvaitban élt. Majd az újabb demokratikus fordulat hatására visszatért szülőföldjére. Az 1990-es évektől elismert békekutató, több amerikai és afrikai egyetem előadója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése