Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 9., vasárnap

Megnyírták a diákok a szakállukat, kitiltotta őket az igazgató

Független Hírügynökség

Medressze

Az igazgató kitiltott 15 diákot egy bangladesi iszlámiskolából, mert megnyírták a szakállukat. Az igazgató azt mondta vasárnap: megüzente a tizenéves fiataloknak, hogy öt centi hosszú szakállat kell növeszteniük, ha vissza akarnak térni.

Az igazgató szerint a madrasza mindenkire érvényes alapelvét szegte meg a 15 diák, és "még örülhetnek, hogy csak kitiltották őket". A madrasza a klasszikus iszlám tudományok - Koránmagyarázat, hagyományismeret, jog - oktatására szolgáló intézmény. 

Az egyik kitiltott, 17 éves diák azt mondta az AFP helyi tudósítójának, hogy nem 15, hanem több tucat diákot zavartak el, miután kihallgatásra rendelte őket az igazgató és több tanár. A bangladesi diákok tizede, csaknem hárommillió, főleg szegény diák tanul az állam által pénzelt több ezer iszlám iskolában. További kétmillió fiatal olyan vallási iskolákba jár, amelyeket az állam nem regisztrált.

Költői Busralilmuhminin-kérdés: Miért lehet ez hír Magyarországon?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése