Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. június 8., kedd

Egyre több rab tér át muzulmán hitre a brit börtönökben


Egyre több és több rab tér át muzulmán hitre a brit börtönökben – írja a The Times. A lap a börtönügyi főellenőr tanulmányát idézve arról tudósít, hogy az elítélteket főleg az összetartó közösség és a több szabadidő vezeti a prófétához, nem elhanyagolható azonban az étel minősége sem.

Dame Anne Owers ma megjelent írása szerint a muszlim vallású rabok száma az 1990-es évek óta drámai mértékű emelkedésnek indult: 1994-ben 2513 iszlám hívőt tartottak fogva Nagy-Britanniában, míg 2008-ban már 9795-öt. A tanulmány szerint nem hanyagolható el a kényszerített térítés sem, a legtöbben azonban a hívőknek járó extra juttatások miatt választják a mohamedán hitet. A muzulmánokat ugyanis többek között a pénteki ima idejére felmentik a munka és minden egyéb tevékenység alól.

Az áttérők egy része úgynevezett „kényelmi hívő”, akit a tanítások helyett az extra szünet és az étel vezérel: minden börtönben elérhető ugyanis „helal”, azaz az iszlám előírásoknak megfelelően elkészített menü, mely általában jobb minőségű, mint az átlagos börtönkoszt. „Egész jó a kaja, tulajdonképpen ezért tértem át” – mondta az egyik elítélt Owersnek. Mások az erős közösséghez való tartozás érzése miatt választják az új hitet. „A testvéreim mindenben támogatnak” – magyarázta az egyik rab. „Megosztjuk, amink van, és figyelünk egymásra”.

A jelentés adatai szerint a muszlim elítéltek csupán egy százaléka ül börtönben terrorvádak miatt, az őrök és az egyéb személyzet azonban hajlamos minden arab származású, muzulmán rabot ebbe a csoportba sorolni. Owers figyelmeztet, ha ez nem változik, az komoly veszéllyel járhat: a terroristaként kezelt rabok a megalázó bánásmód miatt valóban a szélsőségek felé fordulhatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése