Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 15., vasárnap

Nagypáli díszpolgára lesz az iszlám közösség elnöke


A zalai megyeszékhely tőszomszédságában fekvő kisközség meglepetéssel szolgál a közeli Mihályfa és Kisvásárhely leköszönő körjegyzőjének, Bolek Zoltánnak. Bolek a település harmadik díszpolgára lesz. Hogyan lehet az, hogy egy falu, ahol a nevezett sem nem lakott, sem nem dolgozott ilyen komoly kitüntetésben részesít valakit, aki nem mellesleg a Magyar Iszlám Közösség feje is?Egyszerű a válasz: Bolek Zoltán "apait-anyait" beleadott abba, hogy Isten szellemiségét felmutatva segítse hazánk e nehéz sorsú vidékét. Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta azokról, akik sokat adakoztak, hogy hosszú a kezük. Nos, Bolek Zoltán keze olyan hosszúra nyúlt, hogy elérte és átölelte a nyugati végeket. Még ha egyszemélyi elismerésről van is szó, nagy szó ez a kicsiny hazai muszlim közösség számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése