Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 3., vasárnap

Boros Imre vesztett

Dr. Boros Imre, aki az első Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere volt, most független polgármesterjelöltként mérette meg magát Zalaszentgróton. Az egykori miniszter a Magyar Iszlám Közösség lelkes támogatója. A MIK 2009-es és 2010-es nyári táborait Boros Csödében található biopanziójában tartotta. Győzelméhez nagy reményeket fűztek a hazai muszlimok.


Boros a MIK ünnepi vacsoráján 2008-ban
A gazdaságpolitikus Zalalövőn volt független önkormányzati képviselő, és tagja volt a Zala Megyei Közgyűlésnek is a Zala menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének képviselőjeként. A Magyar Iszlám Közösség a Zala Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének segítségével Edelény városának kb. 6600 adag félkész ételt juttatott el 2010. június 11.-én. Szintén a ZMPPE segítségével sikerült kiszállítani a MIK Pakisztánba szánt segélyszállítmányát a frankfurti repülőtérre.


Egy időközi polgármester-választáson szeretett volna 2009-ben Zalalövőn is elindulni, de visszalépett. 


Most Boros Imre az Országos Választási Bizottság adatai szerint nem csupán elvérzett, de a hat jelölt közül csupán a negyedik helyen végzett csak. A dolog egyik pikantériája, hogy a polgármesteri címet a szocialista jelölt nyerte. Szintén az OVB oldalán olvasható, hogy Boros a megyei közgyűlésből is kiesett.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése