Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 2., szombat

Egy exkommunista hívő zsidó betiltaná a burkát az iszlám harmadik legszentebb földjén

Marina Solodkin. Pedig neki kimondottan jól állna a burka!
Palesztina, s azon belül is Jeruzsálem a harmadik legszentebb föld a muszlimok számára. Egy szovjet bevándorló politikus, aki csupán az 1990-es évek elején tette a lábát erre a megszentelt földre, most azt hiszi, hogy diktálhat az őslakóknak. Marina Solodkin Moszkvában született még Sztálin idején, s sztálinista szellemben is nevelkedett. Már 1996-ban parlamenti képviselő lett, s egyben a nőügyi bizottság elnöke is.

Solodkin most a Haaretz-nek azt meséli, hogy dél-franciaországi nyaralása során -horribile dictu- burkába öltözött nőket látott, s ezt mint volt szovjet polgár (értsd kommunista) és hívő zsidó nő (aki számára a muszlim csak goj, azaz alsóbbrendű) nem engedheti meg a zsidó igazgatás alatt álló területeken.

Két nappal azután, hogy a francia törvényhozás betiltotta az arc elfedését az iszlamofób zsidó képviselő is hasonló javaslatot tett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése