Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 28., csütörtök

Életük árán is megvédik a novi pazari iszlám egyetemet

A vitatott épület, ahol iszlám könyvesbolt is található
A Délvidéki Magyar Szó cikke


Elmaradt a Novi Pazar-i Iszlám Stúdiumok Karának kiköltöztetése – A bíróság a Szerbiai Iszlám Közösség kárára döntött


A Novi Pazar-i Felső Bíróság majdnem ötéves eljárás után jogerős döntést hozott, hogy az Iszlám Stúdiumok Karának november 28-ai határidővel ki kell költöznie az általa jelenleg használt épületből. A bírósági döntés szerint csütörtökön végrehajtóknak kellet volna megjelenni az Uniprom vállalat tulajdonában lévő épületben, azonban helyettük Muamer Zukorlić főmufti hívei voltak csak jelen, megvédeni az egyetemi kart. A volt áruház épülete a Szerbiai Iszlám Közösség elöljáróinak érvelése szerint iszlám egyházi tulajdon, amelyet akár „az életük árán is” meg fognak védeni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése