Nem sokat hallani az indiai-óceáni Comore-szigetekről, erről a szegény országról, amelynek ünnepelt büszkesége, mondhatni egyetlen híressége az elszármazott, bár gyakran hazalátogató énekesnő. Konok ifjonti lázadónak írja le magát, amikor a múltjáról kérdezik. A családja a helyi arisztokráciához tartozott, amelyből aztán anyja kiszakadt, és magával vitte Franciaországba. Itt folytatta önfelszabadító küzdelmét, amelynek a zenélés volt az addigra már megszokott terepe. Évek múlva visszatalált a szufi zenei hagyományhoz is, és bár az elvont ezotériától visszafordult az iszlám felé, a vallási előírásokat erősen a saját képére alakítja.
De mindez végül is nem sokat színez koncertjének az élményén. Háromtagú kíséretével helyet foglaltak a színpadon, és már játszottak is, szerencsére mindenféle fakszni nélkül. Kellemesen csilingelő, zörrenő és koppanó ütő- és rázóhangszerek vették körül a hangját, amelyet visszafogott bőgőzés támasztott alá. A dallamokat gitárján, máskor meg egy hazájából hozott, jemeni eredetű hangszeren, gambusin kísérte, és szerepet kapott még a mbira, ez a tökhéjba foglalt pengethető lamellákból álló afrikai hangszer is. Hogy milyen maga a dallamvilág? Melankolikus, szívhez szóló, enyhén merengő és bánatos, egy kicsit mintha a nyugat-afrikai volt portugál gyarmatok zenéinek a hangulatát hozná - szóval érzékeny és szép. A gyökereket illetően arab, perzsa, indiai, bantu és madagaszkári hatásokról szokás beszélni - hiszen több évszázad hajósai érintkeztek a szigeteken, valamennyi említett kultúra küldönceiként.
Valóban sugárzott az előadásból valami halk belső béke, mint ezt elmondta a dalok közötti szünetekben, miközben a megértés, a szeretet és egy rokonszenvesnek vizionált isten dicséretét hirdette. A hiányzó gondolati árnyalatokért szerencsére bőven kárpótoltak a meleg szívvel előadott dalok, amelyeknek egyszerű, ismétlődő dallamait zsongító hangfürdővé telítették a kísérőzenészek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése