Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 14., csütörtök

Európában nem az iszlám terror a veszélyforrás - vallja Tálas Péter



A sokszor hangoztatott sztereotípiákkal szemben nemhogy nőtt volna, de egyenesen csökkent Európa terrorfenyegetettsége – legalábbis ez derül ki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének elemzéséből, amely a kontinens növekvő fenyegetettségére vonatkozó brit és amerikai hírszerzési nyilatkozatok után vizsgálta a valós terrorveszélyt, elemezte az adatokat. Az elemzés részleteiről, benne Magyarország kitettségéről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, az egyetem kutatóintézetének igazgatója nyilatkozott a Hattól Nyolcig című műsorunkban.

Az Európai Unióban a vizsgált időszakban elkövetett terrorcselekmények egyébként a világon elkövetett összes terrorcselekménynek nagyjából 3,2 százalékát jelentik, kevés halálos áldozattal. További fontos szempont, hogy igen alacsony az európai terrorcselekmények között az úgynevezett iszlamista terrorizmus, amire a médiumok is a leggyakrabban hívják fel a figyelmet – sorolta az adatokat a szakértő. Döntően a szeparatisták – a baszk ETA és korábban az IRA – uralják az európai „terrorpiacot”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése