Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 14., csütörtök

Eszement iszlámellenes tüntetés Hradec Kralovéban


Pechanek iszlamofób "tömegtüntetése"
Hradec Kralové, ismertebb nevén Königgratz hangulatos egyetemi város Kelet-Csehországban. Lakói közül mintegy 200 muszlim, főleg olyan külföldi egyetemisták, akik komoly mennyiségű valutát hoznak a városba. Közülük nagyjából harmincan látogatják rendszeresen az egyetemi kollégiumban található imatermet, ami már túl kicsi a számukra. Úgy döntöttek megvesznek egy családi házat, amit imahellyé és kollégiummá alakítanak.

A cseh hírügynökség, a CTK jelentése szerint 2010. október 13-án tüntetést szerveztek a terv ellen. A demonstráción disznóhúst sütöttek és sört ittak mondván, hogy ez lehetetlen lenne egy "iszlamizált" társadalomban. Ezzel csak az a probléma, hogy az iszlám országokban is mindezen javak hozzáférhetőek, s azzal, ha egy villát mecsetté alakítanak, még nem alakul át egy ország étkezési szokásrendszere. Pavel Pechanek, a tüntetők korlátozott értelmi képességű vezetője attól is tart, hogy ezután a cseh asszonyoknak el kell kendőzniük az arcukat. A dolog mondjuk elég esélytelen annak a fényében, hogy a legtöbb európai ország éppen ezzel ellentétesen törvénykezik.

Ismail Hamad, a hradec kralové-i muszlim közösség vezetője értetlenségének adott hangot, hiszen még a szükséges pénz sem áll a rendelkezésükre, s amúgy már évtizedek óta működik imahely a városban, ami eddig senkit sem zavart.

Az elmúlt évek során Csehországban két fürdővárosban ezrek tiltakoztak az ellen, hogy az Arab-öböl térségéből érkező dúsgazdag turisták számára valódi mecsetet építsenek. Ezek közül Teplicén végül épp egy családi házat alakítottak át iszlám központtá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése