Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 18., szombat

Megnyílt Rotterdamban Nyugat-Európa legnagyobb mecsete


Sokáig állt az építkezés, ma végre megnyílt
Az Essalam mecset építésének nehézségeiről ITT olvashat!


Megnyílt pénteken Nyugat-Európa legnagyobb mecsete a hollandiai Rotterdamban. A mintegy 1500 hívő befogadására alkalmas Essalam-mecset építését az elmúlt években a muzulmán hívők és holland szélsőjobboldali politikusok vitája övezte. Abdelrazak Boutaher, a mecset vezetője szerint a két 50 méter magas minarettel övezett épület nem csak vallási szertartások színhelye lesz, de jótékonysági központként és közösségi helyként is szolgál majd a hívőknek.

A dubai uralkodócsalád jótékonysági szervezete, az Al Maktoum Alapítvány által finanszírozott mecset építése még 2003-ban kezdődött, ám az átadás folyamatosan csúszott. Az építkezés több alkalommal is hónapokra leállt a szélsőjobboldali politikusok fellépése miatt. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt politikusa például az épület kapcsán úgy nyilatkozott, hogy "az ilyen szörnyű dolgoknak inkább Szaúd-Arábiában a helyük".

Az elkészült Essalam-mecsetet végül Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester és Alderman Hamit Karakus, a rotterdami önkormányzat képviselője nyitotta meg pénteken, jelezve, hogy az országban élő marokkói és török, egyben muzulmán kisebbséget képviselik.

1 megjegyzés:

  1. A nyugat-lengyelországi Swiebodzinban felavatták a világ legnagyobb Krisztus-szobrát.

    VálaszTörlés