Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 19., vasárnap

Szudánban bevezetik a sariát?

Omár al-Basír bevezeti a sariát?
A Reuters jelentése szerint Omár al-Basír szudáni elnök kijelentette, hogy amennyiben a népszavazás eredményeképpen az ország kettészakad, az északi területeken kötelezővé teszik az iszlám életszemléletet, azaz bevezetik a sariát. A szakértők szerint ugyanis a 2011. január 9-ére meghirdetett voksoláson a déli animista és keresztény polgárok a függetlenség mellett fognak dönteni. 

Al-Basír megerősítette, hogy "ha a déli országrész kiválik, akkor megváltoztatjuk az alkotmányt, mert akkor már nem beszélhetünk az országban etnikai és vallási sokszínűségről." Az iszlám államvallási rangra emelkedik, s egyedül az arab lesz a hivatalos nyelv. Mindez azt is jelenti, hogy a büntetőjog alapját is a vallás fogja képezni.

A nyilvános megszégyenítést célzó testi fenyítés ma is bevett Észak-Szudánban. Al-Basír folytatná ezt a gyakorlatot, mint ahogy szakszerűnek mondta a rendőri fellépést abban a minapi esetben, mikor is egy illetlenül viselkedő nőt megvesszőztek a főváros egyik utcáján.

Az új alkotmánytervezet azonban bizonyos szempontból aggodalmakat is felvet, hiszen több százezer déli bevándorló él északon, akik jogi státusza rendezetlenné válhat.

1 megjegyzés:

  1. A Reuters valódi szudáni szakértőnek látszik:-)

    1. Valóban nagy esélye van annak, hogy az ország kettészakad.
    Mert: Mindkét részben külön tartják a népszavazást, s bármelyik rész igent mond rá, automatikusan kettészakad az ország. Csak bizonyos határrészeken nem állapodtak meg eddig, s főleg ott, ahol komoly olajkincset rejt a mély.(Megállapodás:Nairobi, 2005.01.05.)
    2.Itt a darfúri konfliktus, melyet már titokban a déliek is szítanak a központi kormányzat ellen.(Fegyvereket küldtek bizonyos fúr lázadó csoportoknak, akik nem írták alá a Dubaiban kötött fegyverszünetet.Bár vannak olyanok is, akik ezt azóta megszegték, s nyíltan a kormány ellen harcolnak.)
    S Itt a külföldi (Izraeli és amerikai, valamint francia és csádi) beavatkozásoknak van komoly szerepe.
    3. Milliós déli néptömegek élnek Khartuomban, ill. a főváros környékén, s szintén milliókra rúghat a muszlimok (északiak és megtért déliek)száma a Juba főváros által uralt déli részben.
    4.Észak nélkül dél Szudán életképtelen. Gazdaságilag mindenképpen.1820 óta ill. 1899 óta (a Mahdi állam végleges megsemmisítése óta) ilyen egységben volt Szudán.
    5.Délen mindenképpen számítani lehet egy polgárháborúra, ha csak nem északkal nem konfrontálódnak. Ugyanis a sok nép, vallás, nyelv erős központi kormányzat nélkül anarchiába süllyedő államot vetít elő.

    A megkorbácsolt nő nem egyedi eset.
    Viszont az "illetlen viselkedés" prostitúciót takar...csak jelzem azoknak, akik mindent "benyelnek" bizonyos médiáktól.

    VálaszTörlés