Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 29., szombat

Karadávi: nem szabad állami intézményeket megtámadni

Karadávi nyugalomra int
Juszúf al-Karadávi, az egyiptomi születésű, de Katarban élő vallástudós arra szólította fel honfitársait, hogy ne támadják meg az állami intézményeket - olvasható az Al-Dzsazíra elő adásának hírei között. A forradalom tegnapi napján a lázadók felgyújtották a kormányzó Népi Demokratikus Párt kairói székházát, az alexandriai kormányzóságot és a szuezi rendőrkapitányságot.


A felhívás azért tekinthető meglepőnek, mert Karadávit -a még mindig illegális- Muszlim Testvériség (MT) fő ideológusának szokás tartani. Az MT pedig a legfőbb ellenzéki erő Egyiptomban.


MTI


Az iszlám világ egyik legbefolyásosabb prédikátora szerint Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek távoznia kell, hogy megoldódjék az egyiptomi válság. Júszuf al-Kardávi az al-Dzsazíra televízióban a „felkelés” „békés” folytatására biztatta a népet, egyszersmind lemondásra és az ország elhagyására sürgette Mubarakot. A nyolcvanas éveiben járó, egyiptomi származású katari teológus a fundamentalista Muzulmán Testvériségnek az egész arab világban nagy tekintélynek örvendő szellemi vezetője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése