Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 3., hétfő

Tarnóczy szemita ideológiának bélyegzi meg az iszlámot

Mit sem törődve az iszlám egyetemes jellegével és küldetésével a Kuruc.infón közölt cikkében lényegében szemita ideológiának nevezi az iszlám vallást. Tarnóczy Szabolcs a zsidó gondolkodás egyes elemeinek továbbélését véli felfedezni az iszlámban.

A vallástörténeti analfabéta -többek között- azt fejtegeti, hogy Mohamed próféta (béke legyen vele) a zsidóktól vette volna át istenképét. Ebből is jól látszik, hogy a bécsi éjszakában bűnözői életmódot élő hegyeshalmi kuruc vérbő materialista, aki azt hiszi, hogy a vallások emberi kreálmányok, s akinek az elemzéseit nem igazán kéne komolyan venni.

4 megjegyzés:

  1. Iszlám testvéreim!

    Nyilvánvaló volt számomra, hogy cikkem mindhárom "egyistenhitű vallás" hagyományőrzőinél ki fogja verni a biztosítékot. Sejtelmem nem csalt. De azért, mert más a véleményem, még nem kellene bűnöző életmóddal és materializmussal rágalmazni, mert ez is jellemzően eléggé "fundamentalista" erkölcsi magatartás, mely csak önmagáról mond ítéletet. Ha az iszlám nem szemita eredetű, akkor mért emlegetik oly büszkén, hogy Ibrahim (Ábrahám) volt a két szemita vallás ősatyja, fiai, a féltestvér Ismail és Izsák személyében? Egy buzgó és intellgens kereskedő, amilyen Mohamed próféta is volt (békesség legyen vele), nyilvánvalóan ismerte a térségben 600 éve létező kereszténységet, s a kb. 1800 éve létező zsidó vallást is. Az, hogy valaki feltételezi, hogy a Korán nem égből hullott adomány volt, még nem jelenti, hogy materialista. Érthető megtámadásom mellett sajnálatos, hogy enyhítő körülményként nem hozták fel védelmemre,hogy cikkemben is, de évek óta küzdök a cionisták iszlám-ellenes hecc kampányával szemben! Bécsi munkatársaim között számtalan iszlám vallású barátom van. Sokat beszélgetünk a vallásról. Ismerik nézeteimet, nem értenek velük egyet mindenben, mégsem gyaláznak. Sőt becsülnek szelídségről vallott tanaimért. Önök nem tűnnek toleránsnak, de higgyék el, a cionizmus csak erre vár, hogy magukra támadhassanak...
    Tarnóczy Szabolcs

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tarnóczy Szabolcs!
    Először is szeretnénk bocsánatot kérni. Mivel az internetes forrásokon kívül más életrajzi adatot nem találtam, a kritikus elemek kerültek túlsúlyba. Bár olvasom a Kuruc.Infót, de nem szoktam odafigyelni a szerzők kilétére. Dicséretes, ha kiáll a muszlimok mellett a cionistákkal szemben. Az, hogy anticionisták vagyunk mindketten, nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk.

    Az iszlám -a judaizmussal szemben- nem törzsi vallás. Egyetemes akár a katolicizmus. Az iszlám nem törzsi egy arab vallás. A muszlimok 82%-a nem arab, az arabok 10%-a nem muszlim.
    Mohamed próféta (béke legyen vele) valóban ismerte a zsidókat és a keresztényeket. Kereskedett velük, de adott esetben harcolt is ellenük.

    Mi pedig a tolerancia? Valami olyan megtűrése, amit nem tartjuk helyesnek, amivel nem tudunk azonosulni. Hát, ha ezt elfogadjuk, akkor tényleg nem vagyunk toleránsak, de talán senki sem az. Helyesen.

    A bécsi kollégái között van egy magyar muszlim is. Lengyel Zoltán. Őt innét üdvözöljük!

    VálaszTörlés
  3. Testvérem!

    köszönöm a békülékeny hangot!

    egyébként kedvenc helyem a Koránban, mikor Allah bölcsességre tanítja Mózest (211 /18 szúra/ 60-76-ig.)

    ám ez is a régi (a mainál kétségtelenül sokkalta tisztább zsidó hit) és a kezdődő iszlám szellemi kapcsolatára utal

    mint ahogyan tisztában vagyok vele, hogy Mohamed (legyen békességgel teljes)földi életében (is) jó kapcsolatot ápolt az akkori keresztényekkel, akik pl. menedékjogot adtak neki az őt üldöző pogányok elől

    szale malejkum

    Tarnóczy Szabolcs

    Tarnóczy

    VálaszTörlés
  4. Tarnóczy Szabolcsnak a Nemzeti Nyomozó Iroda, a városi, rendőrségi kapitányságok (és feltehetően az NBH is) tudja a címét illetve az összes adatait - tevékenységét is a Kurucinfónál.
    Nos, ha ennek ellenére zavartalanul-bűntetlenül végezheti azt a patkány "munkáját" amit végez - akkor annak csak egy oka lehet: hálózati, ügynöki munkát végez. A hozzá hasonlókat már régen bevonták egy-két-három évre, de ő, ahogy azt a Kurucinfón bárki megtekintheti, a valóságos nevén patkánykodhat.

    VálaszTörlés