Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 5., szerda

Biztonságban van-e az épülő budapesti kopt templom?

A január elsejei, még mindig tisztázatlan eredetű alexandriai robbantás és a kopt csőcselék randalírozása után komoly a riadalom az Európában élő koptok között. Egyes hírek arról szólnak, hogy internetes fenyegetés érte a németországi koptokat, Hollandiában muszlim szervezetek látják el a keresztény arab imahelyek védelmét.

Szerkesztőségünk most arra kíváncsi, fennáll-e hasonló veszély Magyarországon? Megtudtuk, hogy Közép-Európa első kopt imaháza -egy református helyén- épp most épül a budapesti Szemeretelepen. Nem tudunk arról, hogy akár a hivatalos szervek, akár a muszlim szervezetek megerősítették volna az építkezés környékének védelmét.

A kopt templom létesítése persze egy másik gondolatot is felvet. Az egyiptomi keresztények egyháza 2000-ben alakult, 2004-ig csupán évi három istentiszteletet tartottak, azután lett állandó lelkipásztoruk. S most már épül a templomuk.  A Magyar Iszlám Közösség 1988-ban létesült, azt követően még két másik egyház is született. Az arab keresztények maroknyi csoportja impozáns templomot épít, az arab és más muszlimok lakásokból átalakított imahelyeken húzzák meg magukat.

2010-ben a környék lakóinak tiltakozására a politika is cserben hagyta az Iszlám Egyház Budaörsi úti mecsetprojektjét. A Magyar Iszlám Közösség 2005-ben a józsefvárosi Magdolna utcában szeretett volna dzsámit építeni, 2010-ben pedig Újpesten. Ám a koptokéhoz hasonló építkezésről -sajnos- nem tudunk képet közölni.

A Mindennapi.hu filmet is forgatott az imaházban, amit idén a kopt pápa fog felszentelni:

3 megjegyzés:

  1. Révén, ahogy a bejegyzésed is említi, teljesen új beruházásként szerettetek volna építkezni, míg a fent említett templom nem új beruházás, hanem átépítés eredménye. Így az építési hatóság is más és más jogszabályokra támaszkodik.

    Én úgy gondolom, ha hasonló eset történt volna a muszlim közösséggel, vagyis történetesen egy imaház előtt robban a bomba, amikor a pénteki imádkozásról jöttök ki, a közösségetek vélhetően ugyanúgy tiltakozni kezd. Remélem érzékeled a különbséget. A csőcselék jelző a vallásra céloz? Vagy esetleg a Kegyes Korán melyik szúrájából idéztél? Muszlim testvérek még a világon sehol sem tiltakoztak? Vagy igen, elismered, hogy tiltakoztak? És ha ezt tették, akkor ők is csőcselék?

    VálaszTörlés
  2. A helyzet az, hogy az, hogy van egy kopt templom Budapesten, dicséretes, és az adott közösség erejének és összetartásának bizonyítéka. Épp azt kritizálom, hogy az arab muszlimok sem át-, sem megépíteni nem képesek egy pesti mecsetet. S ez nem a hatóságok, hanem a muszlim szervezetek hibája.

    A tiltakozás jogos. De tiltakozni lehet kulturáltan és barbár módon is. A koptoknak -mint annyiszor az elmúlt években- barbár módon sikerült. Hiszen a mecset feldúlása, a szent könyvek utcára hajigálása, nyolc autó felgyújtása, véres kereszttel való defilé, muszlimok megfenyegetése, egy kondoleáló miniszter fizikális inzultálása stb. elfogadhatatlan. Erre még egy terrortámadás sem jogosítja fel a koptokat. Az ilyet tevők szélsőségesek, akiket kopt közvéleménynek is illene elítélnie. A kopt "pápa" történetesen így tett.

    VálaszTörlés
  3. Én úgy gondolom, hogy szélsőséges nézetet valló emberek minden vallási csoportban akadnak, mind keresztény, mind muszlim oldalon. Így aztán reggeltől estig és estétől reggelig hozhatnánk fel az élő példát és ellenpéldát a világtörténelemből. Igazat adok, hogy ezek a megmozdulások nem éppen ésszerűek, de semmiképpen nem nevezném szélsőségesnek. Nem minden kopt egyforma, nem mindegyik csőcselék, azért mert többen közülük ezt vagy azt tettek. Mint ahogy nem minden muszlim terrorista, mert jó pár szélsőséges akad azért köztük is. Láttam porig égetett kopt templomot, nem ők gyújtották fel. Mondta a szemembe taxisofőr, hogy nem viszlek el, mert keresztény vagy. Én mégsem általánosítok.

    Nem rossz a cikked alap felvetése(és bocsánat, ha itt a tegező forma esetleg bántó és sértő, nem állt szándékomban ilyet tenni), de én érvként és teljesen függetlenül nem arra helyeztem volna a hangsúlyt, hogy a koptok mit tettek és mit nem tettek.

    VálaszTörlés