Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 1., kedd

Iszlám demokráciát Egyiptomban!

Az Origo cikkének részlete


"Mubarak izareli ügynök" - mondta az [origo] tudósítójának Hoszem, a 35 éves nagy szakállú tanár. "Egy muszlim vezetőre van szükségünk, aki a mi kívánságainkat tartja szem előtt. Együttműködésre törekszünk a keresztényekkel és a zsidókkal, de az iszlámnak elsőbbséget kell élveznie. Demokráciát akarunk, de iszlám demokráciát, mert az amerikai és az izraeli fajta demokrácia csak ő nekik jó" - tette hozzá.

4 megjegyzés:

  1. "A demokrácia szó az ógörög δημοκρατία (demokratia) szóból származik, jelentése a nép uralma. A szó töve a δημος (démosz) nép szó, a κρατειν (kratein) jelentése uralkodni, a ία (ia) pedig egy képző.
    A demokrácia lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben. A döntéshozatal módja lehet közvetlen és közvetett. Az érvényes döntést a többségi szavazatokkal vagy közös megegyezéssel hozzák az alkotmány szerint. Az alkotmányban szintén meghatározzák a különböző szintű képviseletek hatáskörét. A döntés joga lehet központosított, részben lebontott vagy alulról felépülő. Működési szabályok szerint létezik hagyományos és liberális értékrendű demokrácia."(Wiki)
    Oké, a nép uralma, a nép szabadon eldöntheti mit akar.De akkor hol marad Isten akarata?
    Érdemes a témával kapcsolatban megnézni
    ezt: http://www.youtube.com/watch?v=J8kBSPdCtQc

    VálaszTörlés
  2. szerintem nem olyan elképzelhetetlen dolog az, hogy a nép az isteni törvényeket válassza, az hogy a demokratikus játékszabályok szerint jusson hatalomra az iszlám életmódot támogató erő. Sőt, azokban a muszlim országokban, ahol valóban szabad választásokat rendeznek, nyernek is ezek az erők.

    VálaszTörlés
  3. A megoldás kulcsa nem a demokrácia hanem a Korán és a szunna követése.A vezetőt meg lehet szavazni, ebben van a népnek választása, de abban hogy pl milyen büntetőjogi törvényeket hoz vagy hogy mi a megengedett és mi nem abban isten törvényei szerint kell kormányozzon.De igazad van valószínűleg lesz ilyen is.Lehet az emberek egy demokráciát gyakorló országban később szabad választásukból iszlám örvényeket akarnak.Bár így lenne.De ettől még nem lehet az iszlám demokráciáról beszélni mert ez a szó más fogalmat takar eredetileg.Erre akartam rávilágítani.Végül egy hagyomány ami megmagyarázza a helyzetünket:Abdullah ibn Omar – Allah elégedettsége vele – mondta: „Kivándorlók! Öt dologgal, ha sújttattok – és menedéket keresek Allahnál attól, hogy megérjétek –: Az erkölcstelenség, amikor felüti a fejét egy nép között és az nyilvánossá válik, akkor mindig olyan fertőzések és betegségek keletkeznek, amik a korábbi népek között nem voltak. A mérleggel és a súlyokkal, amikor csalni kezdtek, akkor éhínség, terméketlenség és a vezető zsarnoksága sújtotta őket büntetésül. Amikor visszatartották a zakát, akkor megszakadt az esőzés, és ha nem volnának köztük állatok, egy csepp sem hullna rájuk. Amikor megszegik Allahhal kötött szerződésüket, akkor Allah külső ellenséget küldött rájuk, akik eltulajdonítják tőlük egy részét annak, amit birtokolnak. És ha nem Allah könyve szerint ítélkeznek a vezetőik, és nem abból választanak, amit Allah nyilatkozott ki, Allah egymásra szabadítja őket.” Ibn Mádzsa

    VálaszTörlés
  4. Én személy szerint nem nézném le saját muszlim testvéreimet, s nem gondolom, hogy mással szeretnének kormányozni, mint Allah könyvével, a Próféta (béke legyen vele) módszerével, a tudósok közmegegyezésével, és a vallásjogászok következtetéseivel kormányoznak. Ez utóbbiak Mohamed Musztafa (béke legyen vele) örökösei, akik a muszlim nemzetet a mai napig a helyes úton tartották. Bízom a muszlim népben, hogy demokratikus úton is képesek az iszlám betartására.

    VálaszTörlés