Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 2., szerda

Maróth szerint a rendszerhű sejkek ellen is lázadnak Egyiptomban

 Részlet a Magyar Nemzet Maróth Miklóssal készült interjújából

"Amit az al-Azhar sejkjei tettek, az iszlám elárulása és bűn."
– A lázadások elsősorban szociális okokból törtek ki. Átalakulhatnak-e az iszlám forradalmává az éhséglázadások?
– Mind a tuniszi, mind az egyiptomi lázadások elsősorban a szegénység miatt törtek ki. Ezen közállapotok mellett kialakult egy nagyon vagyonos, ám szűk réteg – ők most menekülnek is. A vagyonosok nagy részét pedig az ország tíz százalékát kitevő kopt keresztények adják, becslések szerint a nemzeti vagyon hatvan százaléka az ő kezükben van. Ők könnyen lehetnek célpontjai ennek a lázadásoknak. Eddig nem volt koptellenes hangulat, de ez azonnal megváltozhat, ha egy új politikai rendszer jön létre. Arisztotelész szerint lopni nem az szokott, akinek nincs semmije, hanem az, akinek nem elég, amije van. Ellenben aki nincstelen és éhezik, az nem lop, hanem forradalmat csinál. Itt jön a képbe a Muzulmán Testvériség nevű szervezet, amely segíti a szegényeket. Ennek fényében nem csoda, ha a lakosság nagy része az „államosított” iszlám helyett előszeretettel fordul a hozzájuk közel álló, róluk gondoskodó „helyes iszlámhoz”. Számos vallási vezető is be tudott tagozódni az államapparátusba, ez pedig egy másik oka annak, amiért lázadnak az emberek. És itt kell feltennünk a kérdést: mi történik, ha a forradalom győz?

– Hatalomra jut a Muzulmán Testvériség?
– A Nyugat és az Egyesült Államok szabad és valóban demokratikus választásokat követel. Ha ez megvalósul, akkor az történik majd, mint néhány éve Palesztinában, amikor is megválasztották a Muzulmán Testvériséget, csak ott épp Hamásznak hívják a szervezetet. Nem véletlenül az Egyiptommal határos Gázai övezetben nyertek. Ezek után pedig ne lepődjünk majd meg, ha pont azok fogják elsők között elutasítani a választás győztesét, akik erőltették a demokráciát. Az is várható, hogy elvi alapon fogalmazzák majd meg a kifogásaikat, mondván, hogy a Muzulmán Testvériség terrorszervezet. Persze, hogy pontosan mit értünk terrorszervezeten, azt a vezető nyugati hatalmak eddig nem engedték definiálni. De ha nyer is a Muzulmán Testvériség, egy biztos: pénz attól még nem lesz, tehát a szociális problémáknak a radikális iszlám nem tud véget vetni.

– A tüntetéseket fiatal mártírokra emlékezve, vagy velük szolidaritást vállalva fiatalok szervezték a Twitteren és a Facebookon. Ezek a fiatalok ráadásul – a turizmusnak köszönhetően – testközelből ismerik a nyugati életformát. Van-e körükben táptalaja a fundamentalista iszlámnak?
– Egyiptomban Nasszer óta van egy törvény, hogy minden egyetemet végzett embernek állást kell kapnia. Csak éppen azt nem határozza meg ez a törvény, hogy hány éven belül. Éppen ezért az egyetemet végzett fiataloknak az állásra várakozás hosszú ideje alatt gyakorlatilag esélyük sincs, hogy lakást szerezzenek vagy megházasodjanak. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez évtizedekkel ezelőtt is így volt, mégsem robbant ki forradalom. Most is színezi az éhséglázadást az, hogy az iszlám sokak által preferált formáját háttérbe szorítják, és hogy Egyiptom készségesen kiegyezik Izraellel. Ez utóbbit különösen nagy hangsúllyal róják föl a kormánynak a tüntetők. 

Busralilmuhminin-kommentár: Csak egyet tudunk érteni jeles orientalistánkkal. Az al-Azhar egyetem és mecset hosszú ideig a szunnita iszlám fellegvára volt. A világ egyik legrégebbi felsőfokú tanintézményéhez méltóan az iszlám minden értelmezését tanította, döntései zsinórmértékül szolgáltak a világ muszlimjai számára. Mára viszont egy lezülött és végtelenül korrupt bürokrácia, mely a mubaraki hatalom kiszolgálója, a politikai vezetés szája íze szerint fogalmaz. Az "állami iszlámmal" szemben a 2000-es évek eleje óta Kairóban elszaporodtak a lakóközösség által fenntartott félig nyilvános mecsetek, melyek leginkább az európai pince-imaházakra emlékeztetnek, s ahol vagy politikamentesen vagy épp ellenzéki modorban prédikálnak. Ezek látogatottsága megegyezik a nagy dzsámikéval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése