A Selján Péter írása a Kitekintőn
Izraeli katonai repülőgépek legkevesebb négy alkalommal hajtottak végre légitámadást a Gázai-övezetben április 2-án pénteken. Az izraeli hadsereg közlése szerint a célpotnok fegyvergyárak és raktárak voltak - írta a The New York Times.
Az izraeli hadsereg szóvívője úgy nyilatkozott, hogy a támadásokat egy csütörtökön a Gázai-övezetből indított rakétatámadásra válaszul hajtották végre, amely során palesztin fegyveresek Kasszám rakétát lőttek ki Askelonra. A szóvívő hozzátette, hogy március folyamán közel 20, az év kezdete óta pedig már több mint 40 rakétát és aknagránátot lőttek ki Gázából Izraelre.
A pénteki izraeli légitámadások célpontjainak többsége a Gázai-övezetet ellenőrzése alatt tartó iszlamista Hamász mozgalomhoz tartozott. Palesztin források szerint a célpontok között volt két gyakorlótér és egy sajtüzem, továbbá találat ért még egy rendőrörsöt és egy filmgyárat is.
Az elmúlt hetekben megnőtt a feszültség a Gázai-övezet határán. Egy héttel ezelőtt életét vesztette két izraeli katona, akik katonai források szerint a határon húzódó biztonsági kerítés közelében éppen robbanószerkezetet elhelyező palesztin fegyvereseket próbáltak elfogni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése