Öntudatos iszlám, önfeladó Európa

A reformatus.hu riportja Németh Pállal, a "muszlim" református lelkésszel

A minaretépítést megtiltó svájci népszavazásból néhány hónapja a napnál is világosabban kiderülhetett mindenki számára, hogy az iszlám jelenléte zavarja a nyugat-európai társadalmakat. A keleti országokból érkező muzulmán csoportok jelenléte ugyanakkor nélkülözhetetlen az európai gazdaságok számára. A dilemma feloldása Németh Pál református lelkész, iszlámkutató szerint keresztyénségünk és európai identitásunk megújításában rejlik.

Milyen az európai embernek az iszlámról alkotott képe?

Két szélsőség van jelen az európai gondolkodásban, és a kettő között szinte nincs semmi. Az egyik az iszlámfóbia, ami durva iszlámellenességben jelentkezik. A másik okosabb ennél, de az is veszélyes álláspont: a kritikátlan szeretet és elfogadás magatartása. Ez nem megy. Ne álltassuk magunkat! A mi szeretetünk nem olyan állhatatos, hogy világokat tudnánk megváltoztatni vele. Ez önbecsapás. Komolyan kell venni az iszlám jelenlétét és terjeszkedését. Egyiket sem szabad bagatellizálni, mert azzal csak önmagunknak ártunk.

A muzulmán templomokban rengeteg fiatalt látunk, a keresztyén templomokban viszont alig.

Tény, hogy a keresztyénség legaktívabb rétegét az idős nők, az iszlámét a fiatal férfiak adják. És ez a kezdetektől így van. Az iszlám tehát egy fiatalos, energikus, mozgósítani képes, a keresztyénség pedig egy öreges, a halálra felkészítő, nem túl mozgékony vallás. Hazánkban a rendszerváltozás után sem tudott talpra állni: az emberek negyven év alatt elidegenedtek az egyháztól, és távol maradtak tőle a diktatúra után is. Sőt a kommunizmus bizonyos szempontból még konzerválta is a keresztyénséget nálunk, és ez nyereség a számunkra, ha azt vesszük, hogy Nyugat-Európában szinte teljesen eltűnt az egyház az elmúlt évtizedekben. Pedig ott nem is volt kommunizmus. Bizonyos szempontból lépéselőnyben vagyunk tehát velük szemben mi magyarok, de kétség kívül egyre közelebb jutunk hozzájuk. Ugyanakkor Törökországban Kemal Atatürk, vagy a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokban a kommunizmus hiába szekularizálta szinte teljesen az ottani társadalmakat, egy évtized alatt reiszlamizálódtak. Nagyon erős tehát az iszlám regenerációs képessége is.

Mi az, ami megfogja az iszlámban a fiatalokat?

Az, hogy egyértelmű. Az iszlám evidenciákban él. Mondok egy példát: az Isten az embert férfivá és asszonnyá teremtette. Megfelelő mandátummal látta el őket, és a házasságot azért rendelte, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Ráadásul ugyanez tapasztalható a biológiai rendben is. Ezért az iszlámban elképzelhetetlen, hogy bevezessék azt az őrültséget, amit gender-ideológiának hívnak, és nálunk terveznek. De a homoszexualitást is ezért tiltják, és nem a „pozitívumait” hangsúlyozzák, mint nálunk. Az iszlámban az állami törvényeknek igazodniuk kell az Isten teremtési rendjéhez, tehát a vallási szabályokhoz nemcsak a templomokban, de azon kívül is ragaszkodni kell. És ők ragaszkodnak is hozzájuk.

Néhány hónapja a svájciak népszavazáson döntöttek arról, hogy országukban nem szabad a mecsetek mellé minaretet építeni.

A minaret egy olyan torony, ahonnét kikiáltják az imaidőt. Ez olyan, mint a keresztyéneknél a harangozás. Csak az iszlámban szövege van és hitvallás jellegű: „Nincs más isten az egyetlen, igaz Istenen kívül, és Mohamed az ő prófétája.” A muzulmánok szerint tehát nincs szó másról, mint emlékeztetni az emberiséget arra, hogy egy Isten van. Ők ezért a mecsettornyok tiltását úgy értelmezik, hogy az európaiak már annyira elistentelenedtek, hogy hallani se bírják ezt a hitvallást. Főleg, hogy ugyanakkor mecsetet lehet építeni.

Azért ez talán túlzás a részükről.

Valószínűleg tényleg nem erről van szó. Inkább arról, hogy sem az állami, sem az egyházi hatalom nem tud és nem is akar gátat szabni az iszlám terjedésének. Az emberek viszont félnek, és most lehetőségük volt ezt így kinyilvánítani. Nem valóságos ismereteken alapuló félelem ez, sokkal inkább ösztönös, hiszen látják, hogy egy idegen kultúra, egy idegen értékrend, egy idegen szolidaritás jelenik meg az országukban, ami gettósodik, ami nem fogadja el feltétlenül a többséget, és nem úgy él, mint ők. A kialakult helyzet végeredményben az európai liberalizmus csődje.

A liberális véleményformálókat nem zavarja az iszlám térhódítása?

Nem zavarja. Vannak, akik abban bíznak, hogy a muzulmánok asszimilálódnak. Pedig az iszlám nem asszimilálódik, és ha egyszer többségbe kerül, a mi liberálisainknak többé nem lesz szavuk. Az iszlám világban ugyanis nincs liberalizmus. Ha berendezkedik, az európaiakat kényszeríteni fogja a vallás gyakorlására. És akkor a liberálisoknak el kell dönteniük, hogy maradnak-e atyáik vallásában, de akkor komolyan veszik azt, vagy pedig áttérnek az iszlámra. Keleten nemcsak a mecsetek, de a keresztyén templomok is tele vannak. Szívesen látnák a keresztyéneket is a mecsetekben, de ha már nem muszlimnak születtek, és ezen a „születési hibájukon” nem tudtak túllépni, legalább járjanak a saját templomukba, és imádják az Istent inkább azon a téves úton, mint sehogy. A muszlimok tehát optimisták a keresztyénekkel való együttélést illetően, az a véleményük, hogy ezzel csak nyer a keresztyénség, hiszen arra fogja ösztönözni őket, hogy vegyék komolyan a vallásukat, és ez fel fogja ébreszteni az alvó egyházat is.

Jól értjük, a muzulmánok missziós területként tekintenek Európára?

Amikor még viszonylag kis létszámú volt a muszlimok jelenléte Európában, a hittudósaik negatívan értékelték azt, ha valaki a jobb élet reményében elhagyta a muszlimok közösségét. Tehát eredetileg egyáltalán nem láttak benne missziói lehetőséget. Közben vált azzá, akaratuk ellenére. Persze nagyon vigyáznak arra, hogy ez az európai iszlám ne európaizálódjék, ne tegyen engedményeket. Persze azért látszik: annak ellenére, hogy jönnek-mennek a tudósaik, és tartják az előadásokat, ez az iszlám kicsit más lesz, mint a keleti.

Nem visszás az, hogy ők missziós területként tekintenek ránk, ugyanakkor a keresztyén misszionáriusokat nem engedik be a saját országaikba?

Európában annyi muzulmán van, amennyit az adott országok beengednek, amennyire szüksége van a nyugati társadalmaknak ahhoz, hogy békességben éljenek, és hogy működjön a gazdaságuk. Ezek a társadalmak odacsábítják ezeket az embereket, akik nem úgy jönnek, mint annakidején hozzánk Nagy Szulejmán. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a missziói optimizmusuk erőszakoskodásnak tűnik, de ki vehetné ezt rossz néven, aki tudja, hogy az Isten ezt a feladatot szabta az emberre. Kétségtelen, hogy más a mérce Keleten és Nyugaton, de a liberális mércét, ami nálunk van, nem lennénk kötelesek alkalmazni. Csak rajtunk múlik, hogy az iskolában levesszük-e a keresztet vagy nem. Az ő fejükben meg sem fordul, hogy a Mohamed-monogramot eltávolítsák a muszlim iskolákból, ahova egyébként keresztyén gyerek be se teheti a lábát. Lehetne azt is mondani, hogy nem vesszük le a keresztet és kész, ha valaki idejön, viselkedjen úgy, ahogyan nekünk tetszik. Az iszlám ereje sokszor a mi butaságunkban, gyengeségünkben rejlik. Mi egy torz világban élünk, az iszlámban viszont rend van, helyükön vannak a dolgok. Az az igazság, hogy az európai ember erkölcsisége borzalmasnak tűnik a keleti ember számára. Nem akarnak olyanok lenni, mint mi, és az iszlám menedéket jelent számukra. A Nyugat például kritizálja a többnejűség lehetőségét. De mi a baj a többnejűséggel – ami egy szabályozott rend – a vadházasságok, házasságtörések, válások európai világához képest? Ezek a problémák az iszlám világában ismeretlenek. A baj itt Európában az, hogy ha szétrohad a keresztyén társadalom, az iszlám társadalom fog megerősödni benne. Mert az ember csak emberi módon tud élni. És az iszlám emberi módot kínál. Nem keresztyénit, de emberit.