Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. május 20., csütörtök

Dúl a muszlim-Facebook háború

Független Hírügynökség


Csalódottságát fejezte ki a Facebook működtetője azzal a pakisztáni bírósági döntéssel kapcsolatban, amely egy a közösségi oldalon hirdetett Mohamed-rajzverseny miatt elrendelte a Facebook ideiglenes blokkolását az ázsiai országban. A kaliforniai székhelyű cég szerdán bejelentette, hogy bár kitart a véleményszabadság fontossága mellett, pakisztáni felhasználói számára várhatóan elérhetetlenné teszi a kifogásolt oldalt.

Pakisztánban egy bíróság "istenkáromló" viselkedésnek minősítette a Facebookon csütörtökre hirdetett "Rajzolj Mohamedet Nap" elnevezésű rajzversenyt, ezért az ország kormánya május végéig letiltotta a közösségi oldalt. Az Iszlám tiltja Mohamed próféta bármilyen ábrázolását.

"Nagyon csalódottak vagyunk a pakisztáni bíróság ítéletével, amely figyelmeztetés nélkül blokkolta a Facebookot" - írta az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményében a közösségi oldalt működtető cég. "Szeretnénk, ha a Facebook egy olyan hely lenne, ahol az emberek nyíltan megvitatják nézeteiket, ugyanakkor tiszteletben tartják mások érzéseit" - folytatódik a közlemény, amelyben a világszerte 400 millió felhasználóval rendelkező internetes oldal működtetői elismerik, hogy a közösségi oldalon vannak olyan vitatott témák, amelyek bizonyos kultúrák, országok, vallások számára sértőek lehetnek, de - mint írják - ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy az adott témát eltüntessék. Példaként azt említik, hogy a náci nézetek néhány országban tiltottak, de ettől még azokat nem tiltották le a Facebook egészéről. "A cégek többsége ezeket a helyzeteket úgy kezeli, hogy az érzékeny témát elérhetetlenné teszi azokban az országokban, ahol törvényt sért, ez a mi filozófiánk is" - zárul a közösségi oldal közleménye.




A "Rajzolj Mohamedet nap" szervezői akciójukat válasznak szánták azoknak a muzulmán bloggereknek, akik nemrég megfenyegették a South Park című rajzfilmsorozat producereit, mert ott medvebundába öltöztetve jelent meg a próféta. A fenyegetés után a sorozatot sugárzó Comedy Central csatorna kivágta a kifogásolt jelenetet. Egy amerikai napilap egyébként május elején arról írt, hogy a pakisztáni származású gyanúsított épp a rajzfilm Mohamed-ábrázolása miatt akart autóba rejtett pokolgépet felrobbantani a New York-i Times Square-en május 1-én. A New York Daily Mail bizonyítékként azt hozta fel, hogy a végül meghiúsult támadás során a pokolgépet rejtő autót épp a Comedy Central cég tulajdonosa, a Viacom székházánál parkolták le.

2006-ban a Jyllands-Posten című dán lapban megjelent Mohamed-karikatúra miatt világszerte tiltakozó megmozdulások voltak, amelyek félszáz ember halálát okozták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése