Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. május 23., vasárnap

A Magyar Iszlám Közösség közleménye Trianonról


90 évvel ezelőtt, egy diktátummal a magyar népre kényszerítettek egy olyan határozatot, mely megfosztotta a Nemzetet területének kétharmadától és milliónyi nemzettestvérünket szakított el tőlünk idegenbe.

Elődeink, akik magyar, bosnyák és albán muszlimok voltak a Trianon előtti Magyarország területén, csonka országban maradtak.
Szörnyű volt számukra, hogy Boszniába sem mehettek haza, mert odahaza magyarellenes szerb martalócok akasztgatták a magyar párti testvéreiket.

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban,: Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.

Ilyenkor könnyek szöknek a szemembe, csakúgy, ha a Himnuszt, a Szózatot hallgatom.
Vagy a Székely Himnuszt.
Mert egy tisztességes muszlimnak szeretnie, óvnia kell a hazáját és népét.

A nacionalizmus számunkra nem bűn, hanem kötelesség.

Hiszen „teremtettünk titeket népekké és törzsekké,
Ismerjétek meg egymást…”
(Kegyes Korán)

Őseink, akár az Árpád-korban, akár a csonka országban, mindig a Magyar Hazát szolgálták.
S bizony ők is részesei annak, hogy ma a trianoni tragédia után Sopron és környéke magyar maradhatott.

Áldassék az egyetlen Úr neve, hogy segítette eme bátor embereket.
Édes Istenem, áldd meg a magyart, áld meg a magyarországi nemzethű muszlimokat!
Mindennap fohászkodunk azért, hogy egyszer megláthassuk a magyar nép feltámadását.

Fohászkodunk naponta, hogy a határon túli nemzettestvéreink ne vesszenek el, hanem gyarapodjanak lélekben, testben és anyagiakban egyaránt, mert a Magyar Haza teste visszavár Benneteket, hiszen összenő az, mi egybetartozik.
Idehaza erősítenünk kell a nemzettudatot minden muszlimnál, s hiszem azt, hogy a külföldi származású muszlimokat is integrálni, magyar hazafiúi gondolkodásra lehet nevelni.

A tragédia emléke megerősíti szívünket, hazafiabbak leszünk, harcolunk majd az Antikrisztus ellen, a szélsőséges szabadelvűség és minden hazaárulási kísérlet ellen. Ámen.

2004-ben a Magyar Iszlám Közösség jogelődéhez méltóan felhívta a hazai muszlimokat, hogy mondjanak igent a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor.

Most, egy új, keresztény gyökerű kormány alakítása után mindannyian bizakodóak vagyunk, s fohászkodunk Magyarország felemelkedéséért!


Magyar Iszlám Közösség

3 megjegyzés:

  1. Ha átvesztek egy cikket az oldalamról, a minimum az, hogy a forrást megjelölitek; ha már "írói vénátok" a ctrl-c ctrl-v-vel kimerül, és arra sem vagytok képesek, hogy a cikk betűszínét megváltoztassátok...

    VálaszTörlés
  2. Az eredeti itt: http://magyarmudzsahid.blogspot.com/2010/05/trianoni-tragediarol-magyar-muszlim.html olvasható...

    VálaszTörlés