Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. június 14., hétfő

Burka-tilalom a közterületeken Barcelonában is

Független Hírügynökség

Betiltja Barcelona az egész arcot eltakaró iszlám női ruhaviseletet közterületeken - közölte hétfőn a katalán főváros polgármestere. Jordi Hereu azt mondta, hogy alá fogja írni a már kész rendeletet.

"Nem lehet belépni nyilvános helyre úgy, hogy az illetőt ne lehessen azonosítani"- mondta a szocialista polgármester, aki szerint nem irányul egyetlen vallási csoport ellen sem a döntés. Ezt azzal indokolta, hogy tilos nyilvános helyen bukósisakot vagy símaszkot is viselni.

Katalónia két északkelti városa, Lerida és El Venrell nemrég szintén tilalmat rendelt el az arcot eltakaró iszlám viseletre nyilvános helyeken. Hasonló intézkedésre készül Tarragona és Gerona, valamint Coin a dél-spanyolországi Andalúzia tartományban. A konzervatív spanyol ellenzék azt közölte, hogy a katalán regionális parlamentben beterjesztenek egy határozati tervet, amely egész Katalóniában betiltaná az iszlám ruhaviselet hordását közterületeken.

Katalónia 11 mecsetjének vallási elöljárói máris közölték, hogy a spanyol Alkotmánybíróságon fogják megtámadni a tilalmi rendeleteket. Jelenleg egy millió muzulmán él a 47 milliós Spanyolországban. A muzulmán országokból érkező bevándorlók száma az 1990-es évek óta jelentősen megnőtt, és sokan Katalóniában telepedtek le. A régióban él a legtöbb pakisztáni származású bevándorló.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése