Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. június 21., hétfő

Különös visszaélést követtek el gyerekek ellen egy szaúd-arábiai magán középiskolában

MTI

Különös visszaélést követtek el gyerekek ellen egy szaúd-arábiai magán középiskolában: a matematikatanár lábát kellett a diákoknak megcsókolniuk a vizsgakérdésekért cserébe. A Saudi Gazette című napilap úgy tudja, hogy a tanulók pluszpontokat kaptak, ha homlokon csókolták az oktatót. Az újság értesülése szerint az al-Baraá (Ártatlanság) nevű iskola igazgatója elbocsátotta a Szíriából származó pedagógust. Az iszlám szabályai szerint a láb tisztátalan, ezért ima előtt meg kell mosni. (Az iszlám szerint a láb nem tisztátalan. Az igaz, hogy a rituális mosakodás része a láb megmosása, de annak része a kéz, az alkar, az arc, az orr, a száj, a hajas fejbőr és a fül megmosása is, de azoké sem azért, mert tisztátalanok lennének. - szerk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése