Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. július 20., kedd

Megtiltanák a világ legdrágább kávéjának fogyasztását?

MTI

Indonézia legfelsőbb iszlám csoportosulása megtiltaná a hívők számára, hogy fogyasszanak a világ legdrágább kávéjából, amelynek szemeit a cibetmacskák ürülékéből gyűjtik össze, ezért a muszlimok szerint tisztátalannak számít. A Kopi Luwak kávé babja a cibetmacskák táplálékául szolgál, majd a kávészemek fermentálódnak az állat bélrendszerében. Az ürülékből kiválogatott szemeket megpörkölik. Hívei lelkesednek a Kopi Luwak lágy ízéért, illetve a specialitás utóízéért, amely nélkülöz minden kesernyésséget. Élvezete nem olcsó: általában mintegy 440 dollárt (közel százezer forint) kell fizetni kilójáért.

M
aluf Amien, a befolyásos ulématanács vezetője szerint azonban e kávéfajta fogyasztását meg kellene tiltani a híveknek. A kérdés az, hogy iszlám szempontból tiszta vagy tisztátalan-e a kávé. "Isten akarata könnyűvé teszi a döntést. Ha a termelők megtisztítják a kávészemeket, mielőtt megdarálják, akkor halal (vallási szempontból tiszta), vagyis fogyasztható" - mondta Amien. A Kopi Luwakot az indonéz szigetvilág számos részén termesztik, de a különleges fajtából így is mindössze évi 450 kg készül a világon. Indonézia a világ legnépesebb muszlim állama, a befolyásos ulématanács pedig gyakran bocsát ki fatvákat - vallási törvényeket - közöttük számos ellentmondásos szabályozást is, legutóbb például a dohányzás és a jóga ellen. Indonézia legfelsőbb iszlám vallási testülete végül kedden úgy határozott, hogy bizonyos feltétellel ihatják a kávét. A testület engedélyezte a kávéfajta termelését, árusítását és fogyasztását azzal a feltétellel, hogy a kávészemeket megmossák.

A Független Hírügynökség viszont így tudja:

Az iszlám törvények nem tiltják, hogy a muzulmánok igyanak a világ legdrágább kávéjából, amelyet egy cibetmacskaféle által megemésztett kávészemekből készítenek. Erről kedden döntött az indonéziai iszlám hittudósok tanácsa.

A muzulmán hitszónokok közötti hosszas megbeszélés után az indonéz hittudósok tanácsa úgy döntött, hogy nem számít bűnnek, ha muzulmánok a Kopi Luwak nevű kávét fogyasztják. A tanács elnöke egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a muzulmán hívők nyugodtan ihatnak a világ legdrágább kávéjából, feltéve, hogy a kávészemeket vízzel megmossák. Erre azért van szükség, hogy lemossák a szemekről a macskaürüléket.

A Kopi Luwak kávé ugyanis attól nyeri el különleges zamatát, hogy a felhasznált kávészemek áthaladnak a közönséges maláji pálmasodró nevű állat bélrendszerén. A világ legegzotikusabb kávéjának számító Luwakból egy kilogramm nagyjából százezer forintba kerül. Az indonéz kávékészítők szövetségének adatai szerint évente mindössze kétszáz kilogrammot készítenek a ritka kávéból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése