A Kitekintő híre
Törökországban nagy politikai vihart kavart az a hír, mely szerint a miniszterelnök egyik tanácsadójának három felesége van. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) politikusai között állítólag megszokott ez a "gyakorlat", bár az országban 1926 óta tiltott a bigámia. A többnejűség megtűrése Törökországot nem közelíti az európai normák elfogadásához, és sok egyéb nemrég történt esemény ezzel együtt az európai uniós tagságtól is egyre távolabb löki a két kontinensen átívelő országot.
A török kormányra hatalmas politikai vihar csapott le az elmúlt napokban: a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök mellé kinevezett egyik tanácsadóról, Ali Yükselről kiderült, hogy három felesége is van, és lehet, hogy hamarosan lesz egy negyedik is. Yükselről már korábban is tudni lehetett, hogy három asszonyhoz is feleségül ment egy muszlim vallási ceremónia keretében, és a "Sejk al-Iszlam" megszólítást használja tágabb családjában, mely arra utal, hogy teljes autoritást élvez közeli rokonai körében. A Radikal és Bilgün török napilapok által kirobbantott botrány kapcsán azonban csak most derült ki, hogy Yükselt a kormány szép csendben Erdogan legbelsőbb emberei közé emelte.
A kormányfő tanácsadójává tett Yüksel már 2004-ben bekerült a török közbeszédbe, amikor is Fehmi Çalmuk "A lányok, akik figyelmet keltenek" (Merak Edilen Kizlar) című könyvében idézték a férfit, aki már akkor egy negyedik feleséget tervezgetett maga mellé. A poligám életviteléről ismeretes férfi ugyanakkor nem az egyetlen az AKPpolitikusai és holdudvarában szereplő szakértők közül, aki nem csak egy feleséget tudhat maga mellett: Yildiz Ecevit szociológus szerint a vallásos ceremónia keretében feleségül vett nők nem jelentenek problémát a párttagok számára, az AKP ezzel saját köreiben legitimálja a poligámiát.
A Hürriyet napilapnak nyilatkozó szociológus szerint már eddig is köztudott volt, hogy az AKP több vezető politikusának is több felesége van, ez a gyakorlat viszont szembemegy a férifak és nők egyenlőségének elvével, mivel a nőket sok esetben alávetett helyzetbe kényszeríti. Ecevit hozzátette, hogy a kormányzó párt tagjai a többnejűséget nem tartják házasságtörésnek, a poligámiát az iszlám vallás rendelkezéseivel és lehetőségeivel indokolják. Halil Bakirci, a fekete-tenger menti Rize tartomány egyik AKP-s polgármestere például nemrég visszakozott egy olyan, több kurd nővel is megkötendő – ősi, a vér szentségét hangsúlyozó – házasságtól, mellyel a környéken tapasztalható kurd konfliktust szerette volna tompítani. A politikus szerint félremagyarázták szavait, ő nem érdekházasságokat szeretett volna kötni. Bakirci ellen azonban vizsgálat indult az AKP-n belül.
2004-ben a kormányzó AKP még a büntetőtörvénykönyv részévé szerette volna tenni a házasságtörést, de az Európai Unió (EU) felől érkező kritikák miatt végül elállt ettől a török kormányzat. A párt vezetői, köztük maga Erdogan is, folyamatosan szorgalmazzák a konzervatív, iszlám családmodell kiépítését: minden családban legalább három gyereket látnának szívesen, a kormány nő- és családügyi minisztere, Selma Aliye Kavaf ugyanakkor a legkisebb érzelmi tartalmú nyilvános megnyilvánulást, pl. a szappanoperákban párok csókolózását is helyteleníti.
Yasemin Öz, az AMARGI Nőjogi Akadémia egyik jogásza szerint hiába van betiltva a poligámia Törökországban, szinte semmilyen szankciók nem léteznek annak megbüntetésére. Öz szerint a vallásos szertartás keretében többnejűséget vállaló férfiak gyakorlata helytelen, és nem lenne szabad, hogy ezek a házasságok precedensértékűvé váljanak, mivel a nők jogai jelentősen sérülnek ezekben a helyzetekben.
Törökországban, mint arról már korábban is beszámoltunk, a nők jogai a családon belül is csorbát szenvednek, a férfiak és férjek uralma még továbbra is jelentős a nők felett, nem beszélve a családon belüli erőszakról. A nők alávetettsége az ország keleti, délkeleti – zömében a vallásosabb és kurdok lakta – részén erősebb, a városban élő nők mind politikailag, mind társadalmilag függetlenebbek keletebben élő társaiknál.
A két kontinensen átívelő államban az AKP kormányra kerülése (2002), de különösen Erdogan miniszterelnökségének kezdete (2007) óta nagyfokú iszlámosítási törekvések zajlanak. Törökország korábban is iszlám állam volt, ám a Kemal Atatürk által lefektetett alkotmány szigorúan kettéválasztotta a vallás és állam viszonyát, a szekularista erők mindig is felülkerekedtek az iszlamista vonalakon. Az AKP-kormányzat ezeket a jelzőket elutasítja, szerintük a török és ottomán tradíciók megőrzése és a globális politikai színtéren való szereplés erősítése érdekében történik identitás-erősítés és bizonyos fajta útkeresés is az országban, ám sokan, köztük újságírók, civilek, az igazságszolgáltatás és a bírói kar tagjai – nem beszélve ahadseregről – az AKP törekvéseit felettébb negatívan szemlélik, mivel abban az ország keletre fordítását és a kormányzó párt autoriter látásmódját vélik felfedezni. Az tény, hogy Törökországuniós közeledése hihetetlen módon lelassult, ennek okai nagyrészt magában az EU-ban, de ugyanúgy Törökországban is megtalálhatóak. A Törökországgal való "stratégiai partnerséget" egyre inkább favorizáló Németország és Franciaország most nem látná szívesen az Európa szélén található országot az EU-n belül, és Törökországban a kormány is felélesztette a jószomszédi, ottomán tradíciókból táplálkozó külpolitikát, mellyel nemrég több meglepetést is okozott nemcsak Európának, hanem az Egyesült Államoknak is. A török kormány társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális téren is igencsak megerősítette közel-keleti és közép-ázsiai jelenlétét, emellett pedig az orosz kapcsolat, különösen az energetikai kérdések területén, is kiemelt figyelmet élvez. Barack Obama amerikai elnök egyik nemrég adott interjújában is arra figyelmeztetett, hogyha Európa most bezárja kapuit Törökország előtt, akkor az iszlám többségű állam elveszhet az EU számára. Az EU is érzi ezt, Törökország csatlakozási folyamata ugyanakkor hihetetlen lassan döcög előre. Az uniós tagság mellett elkötelezett AKP számára az EU-n belüli lét koronázná meg Törökország újjáéledését, mint a Közel-Kelet és egyben Európa visszatérő hatalma, mely a globális színtéren középhatalomként is megállja a helyét, így az államban rejlő potenciálok is jobban kiaknázásra kerülhetnének.
Az azonban már most látszik, hogy Törökország egyre inkább önjáróvá válik, és az EU-n kívül is létezhet számára sikeres jövő. A társadalmi berendezkedésről alkotott kormányzati elképzelések sem követik az európai modellt, bár ennek megítélése még igen ambivalens, de ha a fent ismertetett tendenciák a közeljövőben is folytatódni fognak, akkor Törökország távolodása az EU-tól nemcsak a politikai és gazdasági kérdésekben nyilvánul majd meg, hanem a családról, a nől jogairól és szerepfelfogásáról alkotott nézetek egyre inkább különbözővé válnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése