Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 10., kedd

Az új “tolerancia”…

A Nagyduma blog posztja


Európát elárasztja az intolerancia. Nem úgy ahogyan folyói az utóbbi időben, dübörgő zajjal, hanem sokkal lassabban és utálatosabban.

Először a neofasiszta Belrusconi tűzte zászlajára a romák kiűzését Itáliából, ugyanazzal a hévvel (és hasonló érvekkel) ahogyan Mussolini kis német unszolásra (jó modellkövetőként) a zsidók elhurcolását.

A Nyugat pedig mélyen kussolt.

Másodjára Sarkozy nyilvánította ki kendőzetlen gyűlőletét a burqába burkolt arab asszonyokkal szemben, hogy imponáljon egy kicsit Jean-Marie Le Pen parasztfelkelőinek, meg “többségi” fehér, tősgyökeres francia és vallástalanul katolikus “konzervatív” választóközönségnek. Mivel a közvélemény-kutatásokban ezután sem érte el népszerűsége a várt magaslatokat, és éppen kapóra jött neki a szokásos nyári zavargás-szezon, emelt egyet a téten.

Kisebb Napóleon módjára kiáltotta ki, hogy ezentúl a [francia] rendőrök életét “veszélyeztető” bevándorlók állampolgárságát vissza kell vonni. A francia jog értelmében csak olyantól lehet állampolgárságot visszavonni, aki nem születéssel szerezte, ezért a zavargó “franciáknak” nincs félnivalójuk, csak azoknak a fránya “bevándorlóknak”, akik nem csak kulturális értelemben színesebbeka francia többségi érzelem által megtűrtnél.

A Nyugat továbbra is mélyen kussol.

Ekkor rendszertő államfő, akit a szeretett választói csak “Sarko”-nak becéznek, kicsit összeszedte több irányba elment eszét, és ekként érvelt magának: “Ha most tovább firtatom azoknak a [trágárság] afrikaiaknak az állampolgárságát, még képes és a dolog rosszul sül el… Elkezdenek itt nekem a Champs Elisé-n felvonulni. Annyi fekete áll majd a diadalív alatt, hogy még Le Pen parasztjai is rájönnek, hogy az életben nem lehet mindet kirúgni. És ha barikádokat emelnek??? Akkor meg mi lesz?! Mehetek majd én is Szt. Anna szigetére, mint az a bizonyos ”nagy” elődöm.”

Eme rövid eszmefuttatás után rájött mi a teendő: foglalkozik kicsit a romániai (meg bulgáriai) romákkal. De főkép a romániaiakkal mert azoknak olyan jól cseng a neve. Roma – Románia… Az átlag-francia gond nélkül összekeveri.

Hamar azonosítja a romákat a románokkal s akkor amúgy bónusznak még egy-két (százezer) más “nemkívánatost” is ki lehet majd toloncolni. Belrusconinak sem ártott meg egy kis pogrom… Sőt. Ha a vérbő olaszoknál egy ilyet el lehet sütni, miért ne lehetne a Terror és a Párizsi Kommün szülőhazájában.

A Nyugat pedig továbbra is kussol. Gyanús a csend, már-már úgy tűnik tetszik nekik a “francia metódus”. A németek már meg is tették az első lépést a meghonosítására. Bezárták azt a mecsetet ahová a szeptember 11.-i merénylők korábban jártak. Ennyit a nyugati emberiességről… Gondolom lebontják majd, és a helyét behintik sóval.

Bezzeg a régi Reichstagot (a mai Bundestagot) nem zárták be, sőt miután az oroszok szétlőtték, még újjá is építették…Pedig ott sokkal több gyilkos tanácskozott mint az említett hamburgi mecsetben. De az a német identitás része. Az nem baj, hogy Auschwitz és Nürnberg ennek a bizonyos “német identitásnak” lett a gyümölcse. Tolerancia mindenekfelett, csak muszlim ne legyen…

Egy tanulság tisztán kiolvasható: 1% GDP választja el a nyugati embert az állattól. Ha a gazdaság ennyivel növekszik, mindenki meg tud lenni a másiktól, békében. Ha nem, hirtelen kitör a cirkusz, és senki, de SENKI nem szólal fel ellene.

Ha a gazdaság nem növekszik, a francia észreveszi az algírt és az arabot, a német a muszlimot, és mindenki a romákat. Csak azt nem veszik észre, hogy az Európai Unió pont ezt lett volna hivatott megakadályozni. Csak éppen nem teszi.

Van itt egy másik tanulság is: az Európai Unió, a kolosszus mely minden jövőbe vetett remény letéteményese a Vén Kontinensen nem más mint még álló de már döglött elefánt ami csak arra vár, hogy rothadó tetemét az első fuvallat felborítsa. Képtelen felszólalni a tagállamok kormányai által politikai célból újra szalonképessé alakított nemzetcentrikussággal szemben. Ez pedig a véget jelenti. Lehet, hogy nem csak az Unió végét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése