Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 25., szerda

A ramadáni böjt miatt esett össze a tanzániai elnök?

jakayaTanzánia elnökének egészségügyi állapota sokakban aggodalmat ébresztett, miután választási kampányának egyik beszéde közben összeesett.

Jakaya Kikwete a vasárnap tartott hivatalos ebéden kezdett szónoklatába, 15 perc után azonban beszédtempója lelassult, majd a pódiumra borult. Az utóbbi években ez már a harmadik eset, hogy az 59 éves elnök összeesett.

Az elnöki hivatal megpróbálta az ügyet elbagatellizálni, és úgy fogalmaztak, hogy az elnök fáradt volt csupán, mivel nemrég érkezett haza hosszú amerikai útjáról. A hivatalon belül néhányan az iszlám szent hónap, a Ramadan alatt tartott böjtöléséhez kötötték az esetet.

Az egyik tanzániai lap arról tudósított, hogy az elnök támogatói közül több ezren kezdtek hitetlenné válni a vasárnapi összeesés után. A riport szerint néhány nő sírni kezdett, a beszéd élő közvetítését pedig megszakították. A napilap beszámolt arról is, hogy az elnök két fő kihívója mihamarabbi gyógyulást kívánt Kikwetének.

A regnáló Chama Cha Mapinduzi (CCM) párt úgy nyilatkozott, hogy az elnök programja az október 31-i választásokig továbbra is változatlan marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése