Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 18., szerda

Újra megnyílt a kairói Iszlám Művészeti Múzeum



1858-ban létesült Kairóban az első iszlám művészeti múzeum, amit a fatimida uralkodó, Al-Hakim romos mecsetjében alakítottak ki. A múzeum vezetője 1881-ben a magyarországi születésű Julius Franz volt, akit hat évvel később Herz Miksa követett. Az Arad megyei (Puszta)ottlakán született építész és műemlékvédő 35 évig állt az egyiptomi alkirály szolgálatában. Ezidő alatt áttért az iszlám vallásra, pasai címet szerzett, sőt még a vallásügyi minisztériumot is vezette Egyiptomban.

A gyűjtemény 1902-ben új épületbe költözött, s a fatimida mecset, ahol addig volt egy 1970-es évek során végzett átépítés áldozatává vált. A műintézményt 2002-ben bizonytalan időre bezárták.

Nyolcévi rekonstrukció után Kairóban hivatalosan ismét megnyílt a világ legnagyobb iszlám művészeti múzeuma - a nagyközönség azonban csak szeptembertől tekintheti meg a mintegy százezer darabot kitevő gyűjteményből kiállított 2500 műkincset. Az eddig eltelt időben az Iszlám Kairó közelében működő intézmény helyett a Dzsezíra szigetén található kis kiállítással kellett beérnie a publikumnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése