Az idei szeptember 12-e történelmi fordulópont Törökország fejlődésében. A referendum, melyet a kormányzat saját alkotmánymódosító szándékainak alátámasztására szervezett, sikeresen lezajlott, a lakosság 58 százaléka támogatta Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök szándékát, hogy pártjával újjáírják az ország történetét. A referendum egyben utat nyitott az előtt is, hogy a mostaninál még radikálisabb alkotmánymódosítással térítsék le a szekularizmus útjáról Törökországot – írja Adel al-Toraifi, az Al-Majalla című vezető arab politikai folyóirat főszerkesztője.
A korábbi évtizedekben a hadsereg még sikeresen avatkozott közben valahányszor egy polgári kormányzat a szekuláris atatürki hagyományoktól eltérő politikát kezdett folytatni, s ha hátat fordított a Nyugatnak. Most azonban?
Bernard Lewis, a Közel-Kelet avatott szakértőjének egy 2003-ban megjelent, figyelemreméltó könyve, a What Went Wrong? (Mi siklott félre?) még úgy fogalmaz: a bajok gyökere a térségben, hogy az Ottomán Birodalom összeomlása identitáskrízist eredményezett, mellyel a térség népei máig nem tudtak megküzdeni. A Közel-Keleten az elmúlt száz év frusztrációk sorozatát eredményezte, minthogy az itt élők nem voltak képesek megküzdeni a politikai regresszióval, megkérdőjeleződött vallási, kulturális és civilizatórikus eredményeiknek az értéke, sőt az is, hogy egyáltalán hozzá tudnak-e járulni az egyetemes civilizáció aktuális fejlődéséhez.
Mindennek – Lewis olvasatában – az a magyarázata, hogy választásra kényszerültek, azaz dönteniük kellett, mi a fontosabb, a szabadság vagy pedig a tradíciók folytatása. Az első opcióra jó példa Kemal Atatürk állama, a másikra, a Khomeini ajatollah megteremtette mai Irán. E két pólus között gravitál ma a Közel-Kelet, belső válságának pedig ez a legfőbb magyarázata.
Lewis leírása egyértelműen az atatürki megoldás mellett teszi le a voksot, mondván: Irán is erre az útra kényszerül majd, de kínkeserves kitérővel, melynek végén fel kell adnia Khomeini fantazmagóriáit. Napjaink történelmi fejlődése azonban furcsa meglepetésekkel szolgál. A török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) politikája letéríti az országot arról az üdvös útról, melyet Lewis oly nélkülözhetetlennek tekint, hogy egy nemezt normális szereplője legyen a 21. századnak, míg Iránban, az ellenzék feltűnésével felvillant a messzi perspektívája egy szekuláris rezsimnek.
A szerző az ellenzéki török lap, a Hürriyet egyik elemzését idézve megállapítja: az AKP az alkotmánymódosítással ugyan nem térítette teljesen vissza az iszlamista kezdetekhez az országot, de egyértelműen egy harmadik utat jelöl ki Ankara számára, ám ez komoly konfrontációkat feltételez, hisz az ország egyszerre kell szembenézzen a szekularitás kihívásaival, ugyanakkor az iszlamizmussal is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése