Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 18., szombat

A Magyar Iszlám Közösség közleménye a kettős mércéről

OS

A Magyar Iszlám Közösségnek nem feladata ahazai belpolitikával foglalkozni, csak ha az iszlámmal kapcsolatos pozitív vagy negatív események történnek. Kiváltképp, ha vallásunk híveit éri sérelem. A szeptember 11-i terrormerényletek napján Ajkán volt a magyar-arab barátság napja a Jobbik szervezésében. Sokan sérelmezték ezt a dátumot, provokációt kiáltottak és ellentüntetést szerveztek. (Annak ellenére, hogy két arab származású árus képviselte az egész Arab Világot.) Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint sem a muszlimok követték el a gyalázatos cselekedetet, hanem a vallás nevében visszaélő bűzözők. 57 muszlim vallású áldozata volt a terrortámadásnak. Nem az iszlám és nem az arab nép támadta meg az Egyesült Államokat, hanem muszlim vallásúnak mondott terroristák egy csoportja. Az Iszlám vallás minden ilyen cselekedetet elítél és fellép ellene. A londoni merényletben is haltak meg muszlimok, nem beszélve az isztambuli robbantásokról. A magukat "emberjogvédőnek" tartó és nevező iszlamofóbok miért nem siratják meg és kérnek bocsánatot a közel-keleti háborúban elhunyt egymillió iraki miatt? Miért nem vonják sokszor felelősségre azokat az izraeli katonákat és politikusokat, akik háborús bűnöket követtek az általuk megszállt palesztin területeken? Miért van az, hogy Koránt égetni szabad, Mohamed prófétát -béke legyen vele- gyalázni is szabad, viszont a zsidó nép legnagyobb szenvedését ha valaki bírálni, vagy megkérdőjelezni meri, sok helyen börtönbüntetést kap. Hozzáteszem, hogy mélyen elítélem a Holokauszt tagadókat és gúnyolódókat, hiszen a zsidó nép szenvedéseit ugyanúgy együtt érez egy muszlim, mint a palesztin nép tragédiájával, vagy a bosnyák muszlimok súlyos megpróbáltatásaival. Miért mutogatták az Afganisztánban lelőtt magyar katonák képeit az iszlamofóbok? Semmi közük nem volt az arabokhoz, hivatásos katonák voltak egy külszolgálatot teljesítő hadseregben. Apropó, Afganisztán: vajon miért hallunk olyan híreket kintről, hogy a magyar katonák megszállók, s a keresztény térítők (akik segélymunkásnak álcázzák magukat) katonai védelmét biztosítják. Természetszerűleg az előző kormánynak nem kellett a Magyar Iszlám Közösség segítsége Afganisztánban, valószínűsítem, hogy úgy gondolkodtak rólunk, mint a volt miniszterelnök a szaúdi focistákról. S biztosan sok magyar katona fog még meghalni NATO célokért. Az sem számít, hogy csökkenthetnék a veszteségeket. A MIK napokon belül elindít egy körülbelül 10 millió forint értékű gyógyszersegély szállítmányt az árvíz sújtotta Pakisztánba a Zala Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének közreműködésével, hiszen velük már több éve együttműködünk. A Szent Ramadán alatt Budapesten és vidéken közel ezer adag ételt-félkész ételt osztottunk szét a rászorulóknak. Folytattuk a budapesti iszlám temető rendbetételét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése