Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 17., péntek

Bolek Zoltán: "A burkának semmi köze sincs az iszlámhoz"


Miért fél Európa a burkától? címmel volt látható stúdióbeszélgetés az M1 reggeli műsorában 2010. szeptember 18-án 7 óra 40 perces kezdettel Bolek Zoltánnal, a Magyar Iszlám Közösség elnökével.

Bolek Zoltán azt fejtegette, hogy a burka és a nikáb népszokás. Ugyanakkor a Kegyes Korán 33:53-ban olvasható függöny kifejezéssel a Teremtő -az értelmezések szerint- a teljes testet elfedő ruhát kötelezővé tette Mohamed próféta feleségei számára, s ezért a hasonló öltözetek népszerűvé váltak az iszlám világ bizonyos részein.

Ugyanebben a műsorban 6 óra 30-kor Nógrádi György kommentálta Tony Blair iszlamofób kijelentését, miszerint a világot leginkább a radikális iszlám fenyegeti.

A Bolek Zoltánnal készült beszélgetést ITT tekinthetik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése