Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 21., kedd

Muszlim témájú filmek a Goethe Intézet szervezésében


2010 októberében a budapesti Goethe Intézet immár 15. alkalommal rendezi meg a Szemrevaló Filmfesztivált, amely a legfrissebb, legizgalmasabb német filmeket hozza el a magyar közönségnek. Újdonság, hogy a filmeket ezúttal nemcsak a budapesti mozikban (Művész mozi, Örökmozgó Filmmúzeum, Cirko-Gejzír), hanem Európa 2010-es
Kulturális Fővárosában, Pécsett, is megnézhetik az érdeklődők.

A vetítések október 6-10. között zajlanak Budapesten, s október 14-17. között Pécsett.
A Goethe Intézet ajándéka a pécsieknek: A pécsi Apolló moziban zajló vetítések ingyenesen látogathatók. A szervezők nagy érdeklődésre számítanak, ezért kérik, hogy 0 forintos jegyüket előre váltsák meg a nézők.

Október 6-án, a fesztivál nyitóestjén a Soul Kitchen című hamburgi multikulti- vígjáték lesz látható, amelyért Fatih Akin 2009-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál zsűrijének különdíját. A film magyar különlegessége, hogy játszik benne az évek óta Németországban élő Gryllus Dorka is: a népszerű színésznő a nyitóesten személyesen is jelen lesz.

Az idei fesztivál tematikus súlypontja a kultúrák együttélése; ennek jegyében érkezik Magyarországra Burhan Qurbani - berlini muszlim fiatalokról szóló - Saháda című filmje.

1 megjegyzés:

  1. Szeretettel várunk mindenkit a fesztiválon,
    részletes információk a honlapon:
    www.goethe.de/szemrevalo

    SAHÁDA
    Rendező: Burhan Qurbani
    Forgatókönyv: Ole Giec, Burhan Qurbani
    Kamera: Yoshi Heimrath
    Zene: Daniel Sus
    Szereplők: Carlo Ljubek, Jeremias Acheampong, Maryam Zaree, Marija Škaričić, Sergej Moya, Vedat Erincin, Anne Ratte-Polle

    Az epizódokból építkező film főszereplői Maryam, Samir és Ismail, három berlini muszlim fiatal, akiknek hite és értékrendje éppen válságba került. Mindnyájukat az foglalkoztatja, kik is ők, kit szeretnek, és miben hisznek. Egy felvilágosult nézeteket valló imám, Vedat mecsetében keresztezi egymást a három fiatal útja.

    A film címe az iszlám első oszlopára utal: a saháda a hitvallás, az iszlám hitre térés első lépése. A szereplők mindannyian válaszút előtt állnak, s dönteniük kell, merre induljanak tovább.

    Német nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással.

    VálaszTörlés