Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 29., szerda

"Muszlimkritikus" zsidóról nevez el intézetet a Fidesz?

Lantos és Sharon: egy népirtás túlélője gratulál egy másik elkövetőjének
A múlt héten közöltünk egy írást "Az európai muszlimok jövőjét kereszténnyé tenné az Orbán-kormány és a Fidesz?" címmel. Ezen cikk folytatásának szánjuk a mostanit.

A közelmúltban New Yorkban jelentette be a Magyar Köztársaság fideszes elnöke, Schmitt Pál, hogy a magyarországi származású egykori amerikai kongresszusi képviselőről, Tom Lantosról neveznének el egy intézetet. Tom Lantost szokás az USA törvényhozásának egyetlen holokauszt-túlélőjének is nevezni. Lantos azt is állította, hogy antifasiszta ellenálló is volt, ám erről nem áll rendelkezésünkre megbízható adat.

A hír fogadtatása a magyar médiában elég vegyes volt, s Tom Lantos életútjának megvitatásakor több ellentmondásos részlet is felmerült. Az egyik hírportál levelezője Tom Lantosról a következőket jegyzi meg egy dél-afrikai konferencia kapcsán: "Tom Lantos volt, aki szerint "muszlim szélsőségesek bénították meg a konferenciát". Az ő szemszögéből persze mindenki szélsőséges." Lantos számára tehát minden muszlim politikai szélsőséges, ha a rasszizmus kérdéséről másképp gondolkodik, mint ő és az általa képviselt érdekcsoportok.

Tom Lantos kétes hírnevét öregbíti az alábbi eset is, melyben muszlimokat használt ki saját politikai céljaira: "Tom Lantos 1990. októberében egy 15 éves kuvaiti lányt vezetett az általa elnökölt, emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. A menekültként bemutatott lány beszámolt arról, hogy iraki katonák újszülötteket gyilkolnak meg, később azonban kiderült, hogy Najira nem menekült, hanem Kuvait washingtoni nagykövetének lánya, a mások mellett az Amnesty International által is cáfolt vallomásra pedig egy pr-cég készítette fel."

Később Tom Lantos volt az, aki a legelsők között szorgalmazta Irak lerohanását.

Tom Lantos Szudánban is akciózott. A muszlimot muszlimmal szembeállító konfliktus részese lett. Szudáni "karitatív" tevékenysége miatt még Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke is levélben fordult hozzá, amire persze nem jött érdemi válasz. A Közösségünk karitatív tevékenységünkhöz kérjük nemes és nagylelkű segítségét. Tisztelettel kérjük, hogy szudáni-darfúri munkánkban segítsen, vállaljon védnökséget projektjeinkben, ugyanis biztosak vagyunk abban, hogy az Ön neve garancia arra, hogy az Ön által felvállalt humanitárius munkának sokkal nagyobb sikere lesz Magyarországon, mint eddigi akcióinknak” – többek között ez állt abban a levélben.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik ellenzi a Tom Lantos Intézet felállítását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése