Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 25., szombat

A Spektrum TV és a BKV is az iszlám ellensége?

A Nemzeti szociáldemokraták sajtóközleménye

   Az utóbbi időben rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltésre alkalmas plakátok láthatók a budapesti metró több kocsijában. A plakátokon két, burkát viselő (az arcot is eltakaró) személy látható, valamint egy nagybetűs felirat: MINDENHOL OTT VANNAK, AHOL NEM LEHETNÉNEK OTT. A fotót – mint látható – a SPEKTRUMTV megbízásából tette közzé a közlekedési vállat, ám ugyanakkor figyelmen kívül hagyta, hogy Magyarországon nem megengedett és elítélendő (büntetendő) a vallási és más csoportokkal szemben megnyilvánuló uszítás. A zöld tónusú plakáton egyértelműen az iszlám vallás és hívei  elleni izgatásról van szó, ezért az ilyen jelenségekkel szemben határozottan fel kell lépni. A Nemzeti Szociáldemokraták felszólítják a Budapesti Közlekedési Vállalatot, hogy haladéktalanul távolítsák el a felháborító plakátokat a metró szerelvényekből (a plakátról a 2-es Metró 3117 sz. kocsijában fotót készítettünk), a Budapesti Rendőr-főkapitányságot pedig arra kérik, hogy tegyék meg szükséges intézkedéseket, az országunk jó hírnevét veszélyeztető rasszista plakát kihelyezésével kapcsolatban. 
    NEMZETI SZOCIÁLDEMOKRATÁK 1279 BUDAPEST, PF 39.  – T/F: 1-326-8956    06/20-347-6312   KIADÓ: NEMZETI SZOCIÁLDEMOKRATÁK      
          SZILVÁSY GYÖRGY       


Busralilmuhminin-kommentár: A BKV-ról már eddig is tudtuk, hogy a korrupció barátja és az utas ellensége, de ez... :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése