Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 22., szerda

Új vezetősége van a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának


MTI

A döntés a szűk körű, 15 fős vezetőségenbelül született meg. Berlini lapok beszámolói szerint az elnöki tisztségért két jelölt indult: a posztot 2006 óta betöltő 72 éves Ayyub Axel Köhler és Aiman Mazyek (képünkön), aki eddig a főtitkára volt a tanácsnak. A szavazásból 9:6 arányban a 41 éves Mazyek került ki győztesen. Utódává a főtitkári posztra a ZMD eddigi sajtóreferensét, Nurhan Soykan ügyvédnőt választotta a testület. A régi és az új elnök életrajza érdekes különbséget mutat. Köhler Stettinben (ma Szczecin, Lengyelország) született 1938-ban, keresztény német családban. Az iszlám vallást és vele az Ayyub nevet 25 évesen vette föl. (Az Ayyub a bibliai Jób arab megfelelője.) Köhlerben a közvélemény amolyan "barátságos muzulmán nagypapát" látott, míg az eddigi főtitkár inkább az "ifjú vadak" szószólójának számított a ZMD-n belül - írta a Süddeutsche Zeitung. Mazyek apa szír, anyja német, és már fiatalon nevet szerzett magának muzulmán körökben, illetve a vallásközi párbeszéd terén. A Cap Anamur segélyszervezet alapítójával, Rupert Neudeckkel közösen ő hozta létre a Zöldsisakosok nevű keresztény-muzulmán békehadtestet, amelynek feladata az emberek segítése háború vagy természeti csapás sújtotta térségekben. A szervezet tevékenységének jelenlegi súlypontja Pakisztán. A berlini belügyminisztérium kérlelhetetlen tárgyalópartnerre talált Mazyekben. A tárca által kezdeményezett országos iszlám konferencia összehívása előtt a ZMD főtitkára ragaszkodott ahhoz, hogy a dialógus napirendjén szerepeljen mind a német földön elterjedt iszlámellenesség, mind a muzulmán egyesületek vallási közösségként történő elismerése. Amikor Thomas de Maiziere belügyminiszter az utóbbit elutasította, Mazyeknek sikerült elérnie, hogy a ZMD nem vett részt a konferencián, amely azóta csupán torzóként funkcionál. A tanács új elnökének szívügye a ZMD-n belüli konzervatív értékek képviselete és elismertetése, noha ő maga inkább az iszlám valláson belüli liberális áramlatnak a híve. Ezt tükrözi az is, hogy a felesége nem hord fejkendőt, amikor Mayzek oldalán megjelenik a nyilvánosság előtt. Megfigyelők a ZMD erélyesebb közéleti szereplésére számítanak az agilis, szívesen és szabatos mondatokban nyilatkozó Mazyek elnökké választása után. E tulajdonságok jelentősége igencsak megnőtt, amióta Thilo Sarrazin vitatott könyve nyomán a német belpolitika első számú kérdésévé vált a bevándorlók (köztük is elsősorban a muzulmánok) beilleszkedése és ez evvel kapcsolatos problémák. A Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa összesen 18 kisebb-nagyobb muzulmán szervezetet tömörít, további három iszlám egyesület pedig társult tagsággal rendelkezik a tanácsban. A ZMD mintegy 300 mecset muzulmán közösségeit képviseli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése