Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 10., vasárnap

Bolek Zoltán tudja, kik NEM rabolhatták el a magyar békefenntartót

A Promenád cikke


Bolek szudáni gyerekek és egy magyar lobogó társaságában
A Magyar Iszlám Közösség Szudánból kapott információi szerint feltehetően leginkább pénzszerzés állhat a magyar békefenntartó elrablásának hátterében. A közösség partnerszervezetének a darfúri béke kormánymegbízottja felajánlotta, hogy segít a túszközvetítésben. 

Szudán óriási változás előtt áll. Néhány hónap múlva népszavazás lesz, aminek eredményeként Észak- és Dél-Szudán külön állammá válhat – mondja Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, aki rendszeresen jár Szudánba. Legutóbb másfél hete jött haza. Rádiónknak (mr1 - szerk.) azt mondta: biztos benne, hogy a magyar békefenntartó elrablása mögött nem a kormányerők vagy a békemegállapodást elfogadó szervezetek állnak.
Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy magánakcióról van szó, és váltságdíjért rabolták el Papp Istvánt. A közösség partnerszervezetének a darfúri béke kormánymegbízottja felajánlotta, hogy segít a túszközvetítésben.
A Magyar Iszlám Közösség tegnap felajánlotta segítségét a magyar kormánynak is. Tolmácsokat, szállást, információkat ajánlottak fel, amit a magyar kormány örömmel fogadott. Kapcsolatban állnak a tegnap este kiutazott négytagú magyar terror-elhárítási csoporttal is.
Időközben megtudtuk, hogy a nyugállományú alezredes elrablását a Nemzetközi Vöröskereszt irodájához is bejelentették. Selymes Erika, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, felvették a kapcsolatot a helyi vöröskereszttel és az ENSZ- szel, szövetségük ottani munkatársai is próbálják keresni a magyar békefenntartót. Papp István fia és felesége a sajtóból értesült a családfő elrablásáról.
Az elrabolt férfi fia azt mondta, körülbelül másfél éve dolgozik az édesapja Szudánban, időként hazajön szabadságra, kevesebb, mint két hét múlva jött volna újra haza. A történtekről addig semmit nem akar mondani, míg nem tudja, mi lesz a vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése