Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 16., szombat

A Jobbik frakcióvezető-helyettese erősítette a török-magyar barátságot


Hegedűs Tamás és Nevzat Pakdil
Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés magyar-török baráti tagozatának elnökeként az elmúlt három napban Törökországban képviselte hazánkat, hivatalos látogatáson.

A parlament valamennyi baráti tagozata közül (van egyebek mellett például magyar-arab vagy magyar-izraeli is) ez volt az első az új ciklusban, amely külföldi látogatáson vett részt - mondta a barikad.hu-nak a ferihegyi repülőtéren a délben földet érő delegáció vezetője.

Ankarában és Isztanbulban is kormányzati delegáció köszöntéséhez hasonító fogadtatásban volt részünk" - hangsúlyozta a tagozat jobbikos elnöke. Személyesen is megtapasztalhattuk a legendás török vendégszeretetet és azt, hogy valóban a testvéreiknek tekintenek minket.

Isztanbul egy fejlődő metropolisz, tiszta és nyüzsgő, élettel teli. A házak többségén patyolattiszta nemzeti lobogók lengedeznek. Hatalmas múltjukból merítkezve, nemzeti hagyományaikra büszkén támaszkodva, de lendületes sebességgel építik a jövőt. - mondta Hegedűs

Ellátogattunk egyebek mellett az Atatürk-mauzóleumba és a Hagia Sofia-hoz is. Az aktuális államközi kérdések mellett a mostani látogatásunkkor merült fel talán először komolyabban a két nép, a török és a magyar testvérnépi mivoltának a kérdése is. Sikerült találkozni többek közt a parlament alelnökével is. A törökök valamennyi politikusa érdeklődött a vörösiszap-katasztrófáról, náluk már olyan rémhírek is elterjedtek, hogy akár a Márvány-tengert is elérheti a szennyezés.
A baráti tagozat legközelebbi államközi találkozója vélhetően tavasszal lesz, immár hazánkban.

Hegedűs Tamás szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében ajánlja a török lapok szemléjét is. Az eseményről beszámolt a Fethullah Gülen tanítványaihoz közel álló muszlim újság a Zaman, a Resmi Gazete és a Medis Haber.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése