Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 12., kedd

Multikulturális nevelés a gyakorlatban


Terveink szerint rendszeresen jelentkeznénk multikulturális rovattal. A multikulturalizmus mint ideológia a kulturális pluralizmus (sokszínűség) elismerését és támogatását, a különböző nemzetiségű, vallású, kultúrájú egyének és közösségek békés egymás mellett élésének a segítését tekinti fő feladatának. Ebben a rovatban valamivel tágabban értelmezve a multikulturális jelzőt, valamint összekapcsolva a gyermekneveléssel, szeretettel várunk minden írót, aki beszámolna más vallású, más nemzetiségű közösségekben szerzett babavárási, gyermeknevelési, együttélési tapasztalatairól. Úgy gondoltuk, hogy jó lenne újraéleszteni azt a porontyos kezdeményezést is, amikor különböző országokban élő anyukák meséltek a magyarországi szokásoktól eltérő gyermeknevelési élményeikről. És persze szívesen várunk minden olvasót, hogy gyakorlatban is megmutatkozhassék a „békés egymás mellett élés”.

Első posztként a magam multikulturális helyzetének egy kis szeletéről beszélnék. A férjem magyarországi magyar muszlim, én erdélyi magyar keresztény vagyok, a gyermekünk, na, ő a kis multikulti. Amíg nem született a lányunk, nagyon könnyű volt a különbözőségeinket kezelni, leginkább azzal a módszerrel, hogy nem nagyon másztunk át a másik területére. Igen ám, de a gyermek az „közös terület”! A kiindulópontunk a következő volt: én nem tartom helyesnek a gyermekkeresztséget, szerintem a vallás saját döntés kell legyen, ismeretek átadhatóak, de a hit nem genetikus öröklődésű, és anélkül meg minden vallás csak üres képmutatás. Az iszlámban viszont ez nem is kérdéses, nincs beavatási rítus (l. keresztség), a gyermek egyszerűen muszlimnak születik és kész. De kora gyermekkorban ez igazából nem jelent semmiféle kötelezettséget, a napi öt ima, ramadán betartása már későbbi kötelesség, felnőtt értelemben akkor lesz muszlim, amikor tanúk előtt elmondja a tanúsítás szavait. Az ebből összehozott elméleti irány tehát az lett, hogy a gyermek betartja az étkezési szabályokat, azaz nem eszik disznóhúst és fojtott állat húsát (a muszlim előírás nem kér rituálisan levágott állatot, az egyetlen követelmény, hogy vágott legyen, azaz a vére kifolyjon). Nem ünneplünk vele nem muszlim ünnepeket (ez gyakorlatilag eddig azt jelentette, hogy itthon nem rendeztünk neki semmiféle ünneplést, se keresztényt, se muszlimot, se világit, de pl. voltunk mindhárman idén a ramadánt lezáró ünnepen és a nagyszülőknél már volt jelen karácsonyi ünneplésen). Mi próbálunk bemutatni, elmondani, felvilágosítani, a közös pontokra fókuszálni és hagyni, hogy kialakuljon a gyermek, hogy képes legyen önálló döntésre, vállalásra ebben a kérdésben (is).

Természetesen vannak félelmeink és tudjuk, hogy ez még nagyon az út eleje, az igazi konfliktushelyzetek később fognak kialakulni. Nem könnyű, még akkor sem, ha mi alapvetően elfogadóak vagyunk és szimpatizálunk is egymás vallásával, főleg, ha figyelembe vesszük a drukkerek és ellendrukkerek tanácsait. Mindkét oldalról hallottuk, hogy azzal, hogy mindketten a magunk dolgát mondjuk és nem egységeset, talán azt fogjuk elérni vele csak, hogy a gyermek csak a dolgok relativitását érti meg, hogy azt a következtetést fogja leszűrni, hogy mindez igazából nem számít, hogy nem lesz egységes, stabil világképe, nem fog beilleszkedni sehová se... Ez mind lehetséges, mégis úgy gondolom, hogy nem lehet a gyermek stabil világképének az az ára, hogy valamelyikünk meghamisítja, letagadja önmagát. Hogy talán nem is olyan nagy baj, ha ennyire testközelből találkozik mássággal, ha többfele lesznek kapaszkodói...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése