Iszlám kulturális napokat rendezett a Budapesti Művelődési Központ, hogy árnyalják a muszlimokkal kapcsolatos sztereotipiákat, például elmondják, hogy a demokrácia támogatottsága az arab országokban egészen magas. Elmentünk, csodálkoztunk és ettünk baklavát.
Budapest egyik eldugott művelődési központja (még a bejáratért is az épület mögé kellett kerülni), ami egyébként konkrétan Budapesti Művelődési Központ néven fut, arra vállalkozott, hogy idén ősszel bemutassa egy-egy világvallást világát. A hátunk mögött álló hétvégén az iszlámba engedtek betekintést, a kiállított fotórengeteg, közel-keleti tárgyak, meg-megmutatott arab viselet helyett azonban sokkal kíváncsibbak voltunk a délutáni előadásokra - és főleg arra, hogy sikerül-e velük porrá zúzni a muszlim világot behálózó sztereotípiákat.
Persze az alig harminc fős hallgatóság így is olyanokból tevődött össze, akiket nem kellett meggyőzni semmi felől sem, hiszen a nevezett vallás magyarországi képviselői - erőteljes élmény volt látni nem csak a hidzsábba öltözött nőket, de azt is, ahogy a férfiak az egyik szünetben a színpad deszkáin Mekka felé fordulva, térdre ereszkedve imádkoztak, ahogy azt az iszlám megköveteli (napjában ötször kell ezt megtenni).
Dr. Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárja persze nagyon helyesen nem törődött azzal, hogy kik ülnek a hallgatóság soraiban, hanem rögtön elmerült a konfrontáció és együttélés témáját feszegető előadásába. Az iszlám civilizáció és a nyugati világ viszonya ugyanis jelenleg az egyik legaktuálisabb kérdés, amit különösen az korbácsolt fel, mikor az amerikai politológus, Samuel P. Huntington hatalmas vihart kavart tanulmányt írt 1992-ben "A civilizációk összecsapása" címmel. Ebben azt is megkockáztatta, hogy ha egy újabb világháború robbanna ki, akkor esélyes, hogy az a nyugati és iszlám világ között következhet be.
Új ellenségkép a kommunizmus után
„A 80-as, 90-es évek fordulóján, amikor a hidegháborút felváltotta egy más világ, és megszűnt az a fenyegetés, amit a nyugati országok a kommunizmus, illetőleg a Szovjetunió által érzékeltek, egy új ellenségkép látszott kialakulni, és ez az iszlám képét öltötte”- mondta. A kilencvenes években ráadásul sok cikk jelent meg a szélsőségesekről, amire 1995-ben csak rátettek egy lapáttal az akkori NATO főtitkár szavai, aki kijelentette: a hidegháború befejeződése óta az iszlám harciasság jelenti talán a legysúlyosabb fenyegetést a NATO szövetség és a nyugat biztonsága számára.
„Összességében a szakértők az iszlám és a nyugat viszonyát úgy állították be, mint egy 1400 éves, az iszlám keletkezése óta fennálló konfrontációt, amit egyik oldalról a keresztes háborúk, másik oldalról a dzsihád jellemezte volna. Az iszlámot nagyon sokan azonosították a terrorizmussal, azt mondták, hogy a Korán alátámasztja az erőszakot, levezethetők belőle az ilyen akciók. A merényletek, amiket egyesek az iszlám nevében végrehajtottak, látszólag ezt támasztották alá, valójában azonban nem a vallásokról, hanem azokról a politikai érdekekről van szó, amelyekhez felhasználják a vallást. Egy eltorzított vallásra hivatkozva bármit a világon alá lehet támasztani”- vázolta fel a feszültség esszenciáját Rostoványi, említve olyan neveket, mint Abu Muszab al-Zarqawi, az iraki Al-Kaida vezetője, vagy Vafa Idrisz, az első öngyilkos női merénylő. És persze Oszama Bin Laden.
Amikor a keresztény férfi veri a feleségét...
Rostoványi szerint azonban önmagában olyan, hogy iszlám fenyegetés, nem létezik, viszont komoly problémát jelent az, hogy a muszlim közbeszédet a radikálisok tematizálják, másfelől a médiában általában azok a hírek jelennek meg, amik valamilyen negatívumhoz kötődnek.
„Az, hogy a muszlimok százmilliói becsületesen élnek és dolgoznak, annak nincs hírértéke. A mérsékeltek az iszlámon belül ráadásul alig hallatják hangjukat, a háttérbe szorulnak.”De az eltérő értékrendek is gondot okoznak az iszlám megítélésében: érdekes kérdésfelvetés például, hogy az emberi jogok betartatása számonkérhető-e a nem individualista, hanem éppen kollektivista indíttatású iszlám közösségen?
A következőkben egy Belgiumban élő teoretikust, Sami Zemnit citálta, aki szemléletes példával jött elő a nyugat és az iszlám kapcsán fennálló kettős mérce kapcsán: szerinte ha egy keresztény férfi veri a feleségét, akkor azt mondják, hogy ez milyen rossz, biztosan őt is verték gyerekként, vagy valami trauma érte, de ha egy muszlim teszi ugyanezt, akkor annak oka az iszlám, mert ott a nők alárendelt szerepben vannak, és ott erőszak van.
„Ilyen sztereotípiák szép számmal akadnak”- mondja Rostoványi.
És azt is, hogy sokan megfeledkeznek arról, mennyi mindent köszönhet a nyugati civilizáció az iszlámnak: a föld gömb alakjának felfedezése, a csillagképek, fertőző betegségek, az algebra, botanika és számos tudományterület, még
„a görög filozófiai munkákat is szinte teljes egészében muszlim közvetítéssel vette át a nyugati civilizáció, ezeket lefordították szírre és arabra, és utána visszafordították latinra.”A szavainkról nem is beszélve, mert a szirup, szóda, alkáli, elixír, lombik, ezek mind az arab és perzsa nyelvekből kerültek át a tudomány nyelvébe.
„Csakhogy a 18. században, amikor Európa újra meghatározta saját identitását, igyekezett elfelejteni az Európán kívüli hatásokat és tényezőket.”
Márpedig ha konfliktus van az iszlám kapcsán, az Európában van: a híradásokat elárasztják az öreg kontinens iszlamizációjáról szóló félelmek, köszönhetően többek között Bat Ye'Ornak, aki az Eurábia kifejezést is megszülte. Ezek már a bulvár határmezsgyéjét súrolják, ami viszont ténykérdés, az az, hogy míg Európa őshonos népessége stagnál, addig a muszlimok körében meglehetősen magas a népszaporulat. Becslések szerint 15-25 millióra tehető az EU államaiban élő muszlimok száma, ebből Franciaországban hat millió (ez a lakosság tíz százaléka), Németországban négymillió, Nagy-Britanniában 1,6 millió él - az iszlám tehát Európában is a második legnagyobbá nőtte ki magát. Ettől pedig sokan megrettenhetnek.
Az arab országok és a demokrácia
De az is érdekes, hogyan gondolkodnak magukról a muszlimok, az előadás végén ez a meghökkentés remekül volt pozicionálva. Rostoványi ugyanis felméréseket mutatott, amik kicsit jobban árnyalják az összképet. A megkérdezett európai muszlimok például pozitívabban vélekednek az európai keresztényekről, mint fordítva, de másként ítélik meg a társadalomba való beilleszkedésüket is: a keresztények többsége azt feltételezi, hogy a muszlimok el akarnak különülni, míg ők maguk azt a választ adták, hogy szeretnének integrálódni. Amin pedig a felmérés készítői is meglepődtek: a muszlimok sokkal lojálisabbak az adott ország iránt, mint a keresztények.
Az elképesztő előítéleteket jól jelzi egy idei, 2010-es ausztriai felmérés is, ami azt a kérdést teszi fel, az iszlám összeegyeztethető-e olyan fogalmakkal, mint a demokrácia, szabadság, tolerancia? Az osztrákok többsége szerint egyáltalán nem, ezzel szemben a demokrácia támogatottsága a különféle országcsoportok közül az arab országokban a legmagasabb, 60 százalék feletti.
„A nikáb- és burkaviselet tilalma ellentmond az olyan nyugati értékeknek, mint a szabadság és szabad vallásgyakorlás.”Rostoványi szerint arról is szó van, hogy a bevándorlók közül a muszlimok a leginkább láthatóak,
„a muszlim öltözék az, ami a leginkább szembetűnik, a minaret az, ami a leginkább szembetűnik az épületek közül - ezekkel a látható szimbólumokkal szemben lépnek fel nagyon sokat, és használják ki azt az általános idegenellenességet, ami terjed, és amire a gazdasági válság még rá is játszik.”
A nyugat-európai országok még nem találták meg a megfelelő megoldást a konfliktushelyzetek kezelésére, de ezt kezelni kell a későbbiekben, mert könnyen elfajulhat, ha a kormányok nem veszik kezükbe a gyeplőt. Ezután nem volt más hátra, mint ízlelőbimbóinkra venni a török terülj-terülj asztalkám étkeit, és meggyőzni magunkat, hogy a hallottakról muszáj lesz megszülni egy cikket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése