Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 17., vasárnap

Egy napon belül két nőt akart elvenni egy férfi - az egyiküket szereti

MTI


Tradicionális pakisztáni pár
A huszonhárom éves fiatalember azon a dilemmán szeretne túljutni elhatározásával, hogy kit vegyen nőül: kedvesét, akit szeret, vagy azt a nőt, akit családja kijelölt számára. 

A muzulmán többségű ország törvényei engedélyezik a többnejűséget, a férfiaknak akár négy feleségük is lehet. Ám a szokásjognak megfelelően a házasságkötések között éveknek kell eltelniük, ráadásul a második házassághoz illő kikérni az első feleség hozzájárulását. 

Azár Haidri kezdetben hallani sem akart arról, hogy elvegye a huszonnyolc éves Humaira Kászimot, akivel - a két család döntése nyomán - kisgyerek koruk óta jegyesek. Ragaszkodott ahhoz, hogy Rumána Aszlám legyen a felesége, akibe szerelmes lett. Tervét azonban értetlenséggel fogadták egyes hozzátartozói, és fennállt annak veszélye, hogy családja menthetetlenül kettészakad. 

"Úgyhogy szándékomban áll mindkettőjüket nőül venni - közölte a hét végén a férfi. - Szerencsére ajánlatomra mindketten igent mondtak". 

A két mennyasszony jó megoldásnak tekinti a kompromisszumot. Mint mondták, úgy akarnak élni a férfi oldalán, mint két testvér vagy jó barát. 

Több pakisztáni tévéállomás is jelezte, hogy a szertartásokat élőben közvetíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése