Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 24., vasárnap

Sokan szavaztak Bahreinben, a síita ellenzék előre tört

MTI

A bahreini választópolgárok kétharmada járult az urnák elé szombaton, hogy megválassza új képviselőit.
A központi választási bizottság adatai szerint a részvétel 67 százalék volt. Részleges adatokat nem közölnek, csak a végeredményt hozzák nyilvánosságra vasárnap.
Különösen aktívak voltak a szavazók azokban a körzetekben, ahol az ellenzéki síita Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetsége (Wefaq) jelöltjei is versenybe szálltak. Az előző, 2006-ban tartott választáson a Wefaq 17 mandátumot szerzett a 40 tagú képviselőházban (Madzslisz an-Nuvab), most pedig 18 jelöltet indított. Saját felmérése alapján a párt arra számít, hogy mind a 18 jelöltje bejut a korlátozott jogkörökkel rendelkező képviselőházba.
A Perzsa-öböl térségében Bahrein az egyetlen állam, amely lakosságának többsége síita. A hatalom viszont a szunnita királyi család kezében összpontosul, aminek jogosságát a síiták kétségbe vonják.
Ali Szalman, a Wefaq vezetője a választási kampányban úgy fogalmazott, hogy alig várja azt a napot, amikor "a nép egyik gyermeke, legyen akár síita, akár szunnita... miniszterelnökké válhat".
Kalifa bin Szalman al-Kalifa sejk, miniszterelnök viszont kijelentette, hogy a bahreiniek egy népet alkotnak. "Nincs ellenzékünk. Mi vagyunk a nép, egyetlen célunk, hogy szolgáljuk az országot és királyát, még ha vannak is véleménykülönbségek e nép fiai között" - mondta a kormányfő szombaton újságírók előtt, amikor leadta szavazatát a főváros déli részében.


Bahreinben a síita ellenzék mind a 18 jelöltje bejutott a 40 fős törvényhozásba - közölte vasárnap reggel a központi választási bizottság egyik vezetője.


A Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetsége (Wefaq) jelöltjei már az első fordulóban biztosították helyüket a korlátozott jogkörű parlamentben.

A választási részvétel 67 százalékos volt. A választók a képviselőház 35 tagjának mandátumáról szavaztak szombaton a 127 jelölt közül. Öt mandátum ugyanis - ellenjelölt hiányában - már korábban gazdára talált.

Kilenc mandátum sorsa az október 30-án esedékes második fordulóban dől el.


Bahreinben állomásozik az amerikai 5. flotta, s ennek támaszpontján kötnek ki a térségben küldetésen járó amerikai hadihajók. Mintegy ötezer amerikai - többségükben katona - él az országban, amely 2002 óta az Egyesült Államok egyik jelentős NATO-n kívüli szövetségese.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése