Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 11., hétfő

Török nap a Duna Televízióban



Hadi gidelimInduljunk! – ezzel a mondattal csalogatja nézőit a Duna Televízió október 13-án Törökországba. Idén, amikor Isztambul és Pécs is viseli az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet, nem is lehet jobb alkalom szétnézni ebben a mesés világban. Ki ne hallott volna a dönerről, a híres, kézzel szőtt szőnyegekről, a baklaváról vagy a hastáncról és a dervisekről. Mindezekről, és sok minden másról is szó lesz a Török tematikus napon. A Nemzet Televíziójának vendégei új információkat adnak majd a nézőknek a török zene, a képzőművészet, a török konyha világáról.
A tematikus nap 10 óra 55 perckor A világ konyháiTörökországot bemutató részével indul. A film készítői egy teatermelő családnál vendégeskedtek, a műsor során bepillantást enged a török konyha rejtelmeibe.
14:30-kor az Élő népzene Táncoló dervisek című epizódjával folytatódik a nap. Majd 14 óra 55 perckor Az urfai bazár a Délkelet-Törökországban található Urfa egy városának mindennapjait mutatja be. Sehol a világon nem lehet az iszlám hétköznapokat olyan intenzíven és a maga eredeti formájában megfigyelni, mint itt, a „minden bazárok legszebbikében.” A kézművesség, az iparosodás és a globalizáció hatására átalakulóban van, a patriarchális viszonyok lazulni látszanak. Az urfai bazár élő és látványos hely és az itt élő emberek igyekeznek megőrizni büszkeségüket és minden erejükkel ragaszkodnak értékeikhez és hagyományaikhoz
Az Új Harmónia fúvós együttes török zenészekkel együttműködve adott koncertet augusztus végén Isztambulban, majd szeptember elején Budapesten a Művészetek Palotájában. A 15:45-kor kezdődő A muzsika hídja – Utazás a Dunától a Boszporuszig című magyar dokumentumfilm a közös próbákat és az együttzenélés élményét osztja meg a Duna Televízió nézőivel. Egy civil kezdeményezés a török-magyar barátság jegyében, művészek, akik új alapokra akarják helyezni a közös kulturális kapcsolatot – minderről szól ez a film.
A 185. Anna-bál szépe, Kocsis Korinna a Duna Televízió különdíjaként Törökországba utazott. AMadzsarisztán szépe alkotói bemutatják, hogy a türkizpart lakóinak megható vendégszereteténél csak „madzsar”-szeretetük nagyobb. Egy heti kaland, szépség, tanulság és pár kulisszatitok is kiderül a 19 óra 30 perctől látható dokumentumfilmből.
Az elmúlt évek legsikeresebb német tévéfilmsorozatának már a harmadik sorozata kezdődik el a Duna Televízióban október 12-én. A Török kezdőknek egy igazán időszerű, friss és fergeteges humorú családi filmszatíra-sorozat egy német-török családról. A toleranciáról, a kultúrák közötti kommunikációról és természetesen a szeretetről szóló tévéfilmsorozat, mely több jelentős fesztiválon kapott díjat október 12-től minden kedden és szerdán este 20 óra 30 perctől látható a Duna Televízióban.
A nap egy görög-török játékfilmmel záródik. A 20 óra 55 perckor kezdődő A tojás egy trilógia bevezető része, amit a 2008-as A tejesember és a 2010-es Méz című film követ. A Semih Kaplanoglu rendezte filmek számos díjat, és elismerést kaptak ez elmúlt években.
Tartsanak a Duna Televízióval a Török Napon, ismerjük meg jobban ezt a közeli, de néha mégis távoli országot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése