Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 10., szerda

Az iráni külügyi államtitkár a Külügyi Intézetben

Ali Ahani

FRISSÍTÉS!

MTI

Magyarországon tartózkodott Ali Ahani, az Iráni Iszlám Köztársaság európai ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettese. Udvariassági látogatáson fogadta őt Martonyi János külügyminiszter, akivel megbeszélést folytattak Irán megítéléséről, az ezzel kapcsolatos nemzetközi elvárásokról, illetve érintették a kétoldalú kapcsolatok fejlesztési lehetőségeinek kereteit. Az iráni miniszterhelyettes konzultációt folytatott magyar partnereivel, Hóvári János helyettes államtitkárral és Sztáray Péter politikai igazgatóval a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről, továbbá egyes aktuális nemzetközi kérdésekről.


2010. november 16-án 16 órai kezdettel az Iráni Iszlám Köztársaság külügyi államtitkára lesz a Magyarics Tamás által vezetett Magyar Külügyi Intézet (10116 Budapest, Bérc 13-15.) vendége. Az európai ügyekért felelős külügyi államtitkár, Ali Ahani előadásának címe "Külügyi politikai felfogások és az iráni külpolitikai lehetőségei".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése