Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 8., hétfő

A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke Iránban

A Vatikáni Rádió jelenti


Qom
Jean-Louis Tauran bíboros hétfőn hatnapos látogatásra Iránba érkezett, ahol részt vesz egy konferencián, amelyet a keresztény-iszlám párbeszédről tartanak. A találkozót november 9-11. között rendezik Teheránban az Iszlám kultúra és kapcsolatok szervezet vallásközi párbeszéd központja támogatásával. A tanácskozás témája: „Vallás és társadalom – keresztény és muzulmán távlatok”. 

A november 8-14. közötti iráni tartózkodása során Tauran bíboros ellátogat Qomba, a síiták szent városába, amely egyben a vallással kapcsolatos kutatási és oktatási központ is. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke beszédet intéz a teheráni egyetem hallgatóihoz egy sajtókonferencia keretében. Ennek során bemutatja a párbeszéd keresztény szempontú megközelítését. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése