Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 24., péntek

Ha a világ jó, miért szükséges a megváltás?

Az Erdély Ma nevű hírportál karácsonyi köszöntőjében olvashatjuk a következőket: "Üssük fel csöndesen az iszlám vallás könyvét, a Koránt, abban is írva van, hogy ez a világ jó, mert Allah teremtette. Mégis: jönnie kellett a zsidó  keresztény világ s hit számára a jobbító megváltónak." 

Érdekes és egyben örömteli, hogy még karácsony kapcsán is az iszlám szent könyve jut a zsidó-keresztény kultúrkörben nevelkedett, háromszéki Czegő Zoltán eszébe. Mégis. Mi is gondolkozzunk el egy dolgon: ha a világ eleve jó, miért is van szükség megváltásra és megváltóra.

Az iszlám szerint a világ valóban eleve jó, s nem létezik eredendő bűn sem. Csak bűn, ami az ember saját rosszaságából fakad. Az ember saját önző énjére és a sátáni sugalmazásokra hallgat időnként. S akkor kész van a baj. Senki sem viseli másnak a terhét - tanítja a Kegyes Korán. Az ember kénytelen maga viselni esetleges rossz cselekedeteinek a következményeit.

Ám az ember eredendően jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése