Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 9., csütörtök

Herr Meier lófarkas-félholdas jelvénye avagy a KDNP iszlamofóbiája

Ahogy az antiszemitizmus szalonképtelenné vált Európában, úgy lett egyre elfogadottabbá az iszlamofóbia. A muszlimellenes kórusba most belépni látszik a kisebbik magyarországi kormánypárt, a Kereszténydemokrata Néppárt is. Külön szomorú és elfogadhatatlan, hogy Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke nem csupán közösséget vállal Allah ezen ellenségeivel, hanem tagja is a szervezetnek!

Több fényt! - hirdeti a párt honlapja. Nos, el is kélne, hiszen a legmélyebb sötétség árad a keresztényi könyörületet hátrahagyó weboldalról. Szemezgessünk a KDNP Védőbástya változatok címet viselő szösszenetéből!

"Az iszlám vallásúak maguk is mélyen előítéletesek minden más kulturával szemben. Mostanra az is kiderült, hogy nemcsak nem akarnak asszimilálódni, de maguk akarják környezetüket saját meggyőződésük és életformájuk szerint asszimilálni. Idegenben ellenállnak az asszimilációs kísérleteknek, vallási fanatizmusból, és ősrégi fatalista restségből."

Milyenek a kereszténydemokraták szerint az európai muszlimok? Előítéletesek, nem akarnak asszimilálódni, fanatikusak, fatalisták és restek. Nem asszimilálódnak? Nos, azt csak nem gondolják komolyan a kereszténydemokraták, hogy csak azért mert valaki Európába jött, már keresztény is lesz?!


"Ha az iszlám befészkeli magát Nyugaton, kárba veszhet az a háromszáz éves küzdelem, melyben mi propugnákulum voltunk Nyugat védelmében. Az iszlám-arab „török áfium” elérte őket és nyugatról hátba támadhat bennünket?

Lehet, hogy száz év múlva Herr Meier tűzi majd ki a lófarkas, félholdas győzelmi jelvényt a budai Vár bástyájára?"


A KDNP szerint az iszlám, azaz az Európáért dolgozó, ám hitükhöz ragaszkodó muszlimok, hátba támadják az öreg kontinenst! Az iszlám nekik török áfium. Nem hit, nem vallás, hanem valami sötét törzsi intrika.

Ám annyira azért megengedőek, hogy az iszlamizált némettől féltsék hazánkat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése