Tony Blair a hitről

A munkáspárti Blair a hit felé fordul

Évekig élt a feltételezés – Nyugaton legalábbis –, hogy a társadalom fejlődésével a vallás fokozatosan elsorvad. De nem így lett, és most, egy új évtized kezdetén itt az ideje, hogy a politikusok komolyan vegyék a jelenséget.

Világszerte növekszik azoknak a száma, akik kinyilvánítják hitüket. Különösen áll ez az iszlám világban. Míg Európában a születési számok stagnálnak, az arab népesség megduplázódik a következő évtizedekben, és számos más, muzulmán többségű ázsiai államban a lélekszám növekedésére kell számítani. A keresztények száma szintén nő, de különös módon és meglepő helyeken.

A vallásosság leggyorsabban Kínában terjed, ez külön vizsgálatot érdemel. Kínában több muzulmán van, mint Európában, több a vallását gyakorló protestáns, mint Angliában, és több a katolikus, mint Olaszországban. Ezen túlmenően mintegy 100 millióan vallják magukat buddhistának. Természetesen ott van a konfucianizmus – ez inkább filozófia, mint vallás –, amelyet széles körben tisztelnek.
Brazíliában és Mexikóban fellelhető egy nagy evangélikus mozgalom. A hit az Egyesült Államokban is sokak számára az élet fontos része. Európában szintén nagy számban vannak azok, akik kinyilvánítják a hitüket. Az említetteken kívül sok a világon a hindu és a szikh felekezethez tartozó, továbbá a zsidó vallású.

Akik valamilyen hitet követnek, azok ettől indíttatva fontos cselekedeteket hajtanak végre. Afrikában az egészséggondozás 40 százaléka valamilyen vallásos szervezet közreműködésével jut el a rászorulókhoz. Muzulmán, hindu és zsidó segélycsoportok világszerte tevékenyek a szegénység és a betegségek elleni küzdelemben. Bármely fejlett államban találkozhatunk annak példájával, hogy emberek a hitükből eredő késztetés alapján gondoskodnak a mozgásukban korlátozottakról, haldoklókról, leszakadókról és más hátrányos helyzetűekről. Minden nagy vallás közös jellemzőként hirdeti a felebaráti szeretet és az isten előtti egyenlőség elvét.

Az együttérzés azonban sajnos nem az egyetlen megnyilvánulás, amelyen keresztül az embereket a vallás irányítja, mert ugyanígy képes táplálni a szélsőségességet, sőt a terrorizmust is. Ezek azok az esetek, amikor a hit azonosító kártyává válik azokkal szemben, akik nem osztoznak benne. Amikor a spirituális nacionalizmust táplálja a vallás, amely hitetleneknek, hűtleneknek, végső soron ellenségnek tekinti azokat, akik nem értenek egyet vagy akár csak más hit szerint élnek.

Ez bizonyos fokig mindig is így volt. Ami változott, az a globalizáció által kifejtett nyomás, amely egyre jobban összezsúfolja a népeket a műszaki haladás nyomán zsugorodó világban. Aki ötven évvel ezelőtt nőtt fel, gyermekként aligha találkozott valakivel, akinek más lett volna a kulturális vagy a hitbeli háttere. Ma, amikor a tízéves fiam játszóterén állok, vagy ha a barátaira nézek a születésnapi ünnepségén, számos különféle nyelvet, hitvilágot és színt látok. Magam örülök ennek. Ez a világ azonban megköveteli, hogy a kölcsönös tisztelet váltsa fel a kölcsönös gyanakvást. Egy ilyen világban megszakadnak a tradíciók, hatalmas kihívás elé kerül a régi gondolkodásmód, arra kényszerítve az embereket, hogy tudatosan válasszanak: magukévá teszik-e mindezt, vagy nem.

A súrlódások forrása az, hogy egyesek az újonnan jelentkező erőt olyan fenyegetésnek érzik, amely veszélyezteti a mélyen konzervatív társadalmakat. Akiknél számít a vallás, azok a globalizációval kapcsolatban gyakorta asszociálnak agresszív világiasságra vagy hedonizmusra, ez sokak számára zavaró. Ezért valamilyen értelmet kell adnunk annak, ahogy a hit világa kölcsönhatásba lép a globalizáció kényszerű folyamatával. Erre a célra fölöttébb kevés időt és energiát szánunk, annak ellenére, hogy a mai konfliktusaink többségében fellelhetők a vallás irányába mutató dimenziók. Az iszlám kiforgatásán alapuló szélsőségesség nem hagy alább, és addig nem is fog, amíg nem lépünk fel ellene egyidejűleg a vallás eszközeivel és biztonsági intézkedésekkel.

Ez a szélsőségesség lassan, de biztosan kivált egy ellenreakciót önmagával szemben, amint azt látjuk például az európai választások során az iszlamofób pártok térnyerésében, és európai politikusok olyan nyilatkozataiban, hogy a multikulturalizmus megbukott.

Az idők során a vallás gyakran része volt a politikai konfliktusoknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallást le kellene értékelni, éppen ellenkezőleg, a jelenség különleges összpontosítást igényel. Ezt egyre világosabban látom, amint több időt töltök Jeruzsálemben, ahol a város keleti és nyugati részében is egyértelműen erősödik a vallásosság.ű

A saját alapítványomat (Faith Foundation) pontosan azért indítottam, hogy nagyobb egyetértést lehessen teremteni a hitvilágok között. Az okfejtésem egyszerű: akik a vallás nevében hirdetik a szélsőségességet, nagyon aktívak, bőséges pénzügyi forrásokkal rendelkeznek, és – legyen bármilyen reakciós természetű a gondolkodásuk – briliáns módon használják a korszerű kommunikációs eszközöket és technológiákat. A számításaink szerint dollármilliárdokat költenek évente az ilyen értelemben vett vallás támogatására.
Az alapítványomnak van egy egyetemi programja, amely immár kilenc országban jelen van. Célja az, hogy a vallást vegye ki az egyházi iskolák kizárólagos fennhatósága alól, és a jelenséget a mai világban játszott szerepe alapján elemezze. Van egy további program is, amely 15 országban működik, és várhatóan mások is csatlakoznak hozzá azzal a céllal, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók – interaktív technológia alkalmazásával – megvitassák hitüket és azt, mit jelent számukra a vallás. Harmadikként működik egy akcióterv, amelyben fiatalok más hitvilágban élő társaikkal együtt munkálkodnak annak a programnak a tudatosításában, amelyet az ENSZ indított a szegénység leküzdésére Millenniumi fejlesztési célok néven.

Mi csak egy szervezet vagyunk, de számítani lehet továbbiak indulására. Az egyik példát a Spanyolország és Törökország által kezdeményezett Civilizációk szövetsége adja, de Szaúd-Arábia királya is vezető szerepet tölt be ezen a területen. A kezdeményezéseket azonban minden kormánynak komolyabban kellene vennie. Nemcsak arról van szó, hogy magas szinten összehozzunk embereket, a kezdeményezést le kell vinni a gyökerekig, bevonva az ifjúságot és az általa elért médiát.

Végezetül, a vallási vezetőknek fel kell vállalniuk az új felelősséget: szilárdan és határozottan kell lépniük a sajátjuktól eltérő, más hitvilágok tiszteletben tartásáért. Az agresszív világiasság és a szélsőségesség egymást erősíti, ezek együtt támasztanak kihívást a hit embereivel szemben. Együtt kell demonstrálnunk, hogy az igaz hitre a szeretet jellemző. Ellenkező esetben a vallást az a harc határozza majd meg, amelyben a szélsőségesek átveszik a hívő közösségek feletti ellenőrzést, a világiak pedig azt állítják, hogy ez a magatartás elválaszthatatlanul hozzátartozik a valláshoz.

Ez a fejlemény tragédia lenne, mert a globalizáció korában a hit mindenekfelett képes az ész és a haladás képviseletére. A vallás nem hal meg, és nem is kellene. A világnak szüksége van a hitre.