Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 12., szerda

Horváth Ádám lemond a Magyar Iszlám Közösség alelnökségéről

Bolek és Horváth (balról a második)
egykor még egy asztalnál.
Horváth Ádám muszlim újságíró az alábbi közleményt juttatta el hozzánk:


"Alulírott Horváth Ádám, a Magyar Iszlám Közösség képviseleti joggal rendelkező alelnöke a mai napon tisztségemről lemondok, ugyanígy a vallásközi párbeszédet elősegíteni hivatott -néhány napja bejegyzett- alapítvány felügyelőbizottsági elnöki tisztségéről is."


Horváth Ádám, Rózsa-Flores Eduárdó (Isza Omár) közeli barátja és munkatársa Isza Omár 2009. áprilisi mártírhalála után vette fel az iszlám vallást, s csakhamar "mestere" nyomdokain járva a Magyar Iszlám Közösség (MIK) alelnöke lett. A Rózsa-Flores nevével fémjelzett hagyománytól és az iszlám értékeitől elforduló, hitéleti tevékenységét felszámoló MIK Horváth számára komoly csalódás.

Információink szerint a végső döntés azzal magyarázható, hogy a MIK-et "túszul ejtő" Bolek Zoltán meghazudtolva addigi politikai nézeteit, a Jobbikot antiszemita szélsőjobboldali pártként aposztrofálta egy lapinterjúban. S tudvalevő, hogy Horváth a Jobbikhoz köthető hírportál és hetilap, a Bar!kád munkatársa. Horváthot annak idején a balliberális oldal épp azért támadta, mert rendkívül nagy felületet biztosított a nemzeti radikális médiában a politikusi babérokra törő egyházfinak.

A fenti interjú elementáris felháborodást váltott ki a Magyar Iszlám Közösség tagjai között, hiszen abban -többek között- Bolek lényegében elhatárolódik Rózsa-Florestól és szélsőségesnek bélyegezte meg azt a budapesti hitszónokot, aki -a vallással egyezően- arra intette hallgatóságát, hogy ne tartsanak lakásaikban szobrot. 


Néhány óra leforgása alatt 200 kritikus hozzászólás született az egyház Facebook-oldalán. Bolek ezeket egy kattintással törölte.


Hasonlóképpen jelen cikkünk linkjét is eltávolította onnan.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Jákob testvérem! Nem Bolek Zoli, hanem én távolítottam el, lévén nem oda való...
    És ezek után is el fogok távolítani MINDENT, ami nem oda való.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és mindenkinek azt ajánlom, hogy olvassa el az eredeti interjút, mert EZ a cikk enyhén szólva csúsztat.

    VálaszTörlés